Két órán belül kétszer kapták el a jogsi nélkül vezető férfit a szekszárdi rendőrök

• 2024. szeptember 19., csütörtök •
A férfi egy jó darabig nem ülhet majd volán mögé.
Két órán belül kétszer kapták el a jogsi nélkül vezető férfit a szekszárdi rendőrök

Egy meghökkentő szekszárdi esetről számolt be a rendőrség hivatalos oldalán - írja a Mandiner.

Mint írták, a tolnai vármegyeszékhelyen járőröztek a napokban az egyenruhások, amikor nem sokkal reggel fél 8 után egy rossz műszaki állapotú kocsi közeledett feléjük. A sofőr oldalán hiányzott a visszapillantó tükör,

valamint a bal oldali ajtókon sem elöl, sem hátul nem voltak kilincsek, továbbá az ablakokat faékekkel támasztották ki. 

A rendőrök megállították, és ellenőrizték a sofőr adatait. Kiderült, hogy a 47 éves decsi férfit a bíróság néhány hónapja jogerősen több évre eltiltotta a vezetéstől. Ráadásul jelenleg is folyik ellene eljárás hasonló bűncselekmény miatt. 

A sofőrt ezután bevitték a rendőrkapitányságra. A férfi ellen eltiltás hatálya alatti vezetés miatt büntető-, míg a rossz műszaki állapotú autóval való közlekedés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Az intézkedés végén elengedték, azzal a kikötéssel, hogy nem ülhet volán mögé.

Másodjára már biztosra mentek a rendőrök

Felidézték, hogy a szekszárdi egyenruhások még írták a feljelentéseket, amikor 

egy másik járőrpáros újra megállította a sofőrt a rossz állapotú járművel. 

Ezután ismét előállították, és újabb feljelentések készültek vele szemben. 

A rendőrök azonban itt már semmit nem bíztak a véletlenre: 

elvették a férfitől a kocsi kulcsát és rendszámot is leszerelték,

 nehogy újra késztetést érezzen arra, hogy bepattanjon a volán mögé – olvasható a police.hu-n. 

közösség

további frisss

lap tetejére