Irdatlan tempójú erősödésbe kezdett a forint a Magyar Nemzeti Bank keddi bejelentései után, már a tavaly tavaszi szinteket teszteli az euró ellenében, visszapörgetve annak a tavalyi gyengülésnek a jó részét, amelynek az energiaválság mellett az árak elképesztő tavalyi emeléseit tulajdonították a termelők és a kereskedők. Ha a forint megőrzi ezt a nyereséget, annak az importköltségekre és az árakra is mérséklő hatással kell lennie – ha a piaci szereplők hajlandók visszafelé is érvényesíteni ezt a hatást - írja a Világgazdaság.
Az MNB kamatbejelentését követően két órával a forint árfolyama már 391 alatt járt, a tavaly nyár eleji szinteken.
Az októberben, az energiaválság közepette 434 körül elért rekordmélypontnál ezzel már 8 százalékkal erősebb, és behozta az egy év alatt, a háború időszakában elszenvedett veszteség felét.
A forint idei jó teljesítményéhez kedvező hátteret biztosít, hogy az euró kilenc hónapos csúcsok közelében kereskedik a dollár ellenében, kedden délután 1,084 környékén. A keddi forinterősödés azért is figyelemre méltó, mert az euró ezen a napon éppen visszavonulóban van a reggeli, vártnál kedvezőbb euróövezeti beszerzésimenedzser-index adatok ellenére. (Ebben szerepet játszhatnak az Európai Központi Bank döntéshozóinak egymásnak ellentmondó nyilatkozatai.)
Tesztelhető, milyen szépen teljesít ennek ellenére a forint, ha a zloty árfolyamgrafikonjára pillantunk: a lengyel fizetőeszköz a keddi „papírformának” megfelelően majdnem fél százalékot gyengült.
Őrzi az infláció ellen szükséges szigort az MNB
Az, hogy a forint a szél ellenében ekkorát haladt, az MNB bejelentéseinek köszönhető. A bank ugyan, mint az korábbi nyilatkozatai alapján várható volt, nem emelte tovább a kamatait, de más régiós jegybankoktól eltérően a jövőbeli lazításra sem tett utalást, pedig a piaci szereplők közül egyesek már azt gondolták, hogy ez kedden megtörténhet.
Sőt, a még mindig emelkedőben lévő infláció ellen küzdő bank bejelentette azt is, hogy április elejével a bankok kötelező tartalékrátáját 5 százalékról 10 százalékra emeli. Ez
jelentős likviditásszűkítés
– emelték ki jegyzetükben az Equilor elemzői. Az intézkedés csökkenti a piacokra kerülő forint mennyiségét, ezen keresztül erősítve az árfolyamot.
Arról is döntöttek, hogy az MNB a következő hónapokban is biztosítja az energiapiac szükségleteire a devizalikviditási igényt, és ez is mérsékli a forint piaci eladásának igényét. A kamatok szinten tartása önmagában is segíti a forintot, hiszen a következő hónapokban várható, hogy az infláció emelkedése megfordul, szűkítve, majd akár pozitívba fordítva a forinton elérhető reálkamatot.
A Capital Economics jegyzete szerint az MNB még jó ideig megőrzi a forint kamatvédő hálóját. Mint írták,
gyanítjuk, hogy az MNB csak akkor kezdi el szűkíteni a napi betéti tendere és az alapkamat közötti rést, ha az infláció csökkenni kezd a második negyedévtől. És mivel idén messze az MNB (3 százalék körüli) célja felett marad, nem gondoljuk, hogy a döntéshozók legkorábban 2023 harmadik negyedéve előtt elkezdik csökkenteni az alapkamatot.
Akár még nagyobb erősödés is jöhet
Korábbi technikai elemzések szerint 390-391 környékén vannak technikai ellenállási szintek, amelyek megtámaszthatják az eurót, ezek letörése akár további forinterősödést is hozhat.
Forrás: vg.hu
Fotó: shutterstock
Diagramm: Stooq.com