Ha hinni lehet a krónikáknak, akkor a 14. századig kell visszaugranunk a múltban, ugyanis akkor említik először jobbágyszolgáltatásként. A kalács szó szláv eredetű, „kerék alakú kerek tárgyat” jelöl. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint finomlisztből tejjel, vajjal, tojással készített, tepsiben sütött kelt tészta. A fonott kalács pedig rúd alakban sült, ilyenféle ízesített vagy töltött sütemény.

Lesarkítva a dolgot, a kalács olyan, mint a kenyér, csak édes íze teszi különlegesebbé. Évszázadok óta szerves része a magyar parasztkonyhának, jellegzetes ünnepi tésztaétel. Az ország szinte minden tájegységén eltérő alapanyagokból készítették. Volt ahol csak formájában különbözött a kenyértől, máshol már egy gazdagabb tésztából (tejjel, vajjal) készítették és volt, ahol a cipó formájú kalácsokat ugyanúgy a kemence fenekén sütötték, mint a kenyeret. Az ipari, sajtolt élesztő megjelenésével készítése jóval egyszerűbbé vált, ekkor születtek egyébként az apróbb töltelékes kelt tészták, a bélesek, bukták, mákos vagy diós rudak. A kalácsot kemencében sütötték és a századfordulóig tényleg csak a legnagyobb ünnepekre - karácsonyra, húsvétra, lakodalomra - készítették.

Mindebből persze még nem derül, milyen is a jó, foszlós kalács. Pontosabban, hogyan készül a jó, foszlós kalács. Mi játssza benne a főszerepet? Az élesztő, a gyúrás, a keltetés? Állítólag a kalács a dagasztástól lesz foszlós, minden más csak süket duma. De vajh, hol az igazság, mi a titok?

Írják meg Önök! 

fotó: falusilibak.cafeblog.hu