Türk Attila (1973) régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetője.

Ahogy olvasóink már tudhatják, a magyar őstörténet utóbbi évekbeli rohamos fejlődése a korábban soha nem látott léptékű magyar-moldáv-orosz-ukrán régészeti összefogásnak köszönhető, az új eredményeket pedig naprakészen követjük. 

                                                             Türk Attila

Az elmúlt pár évben jelentősen megnőtt a honfoglalás kori régészeti lelőhelyek száma a Kárpát-medencében, nemrég például ritka és fantasztikus lelet került elő: egy 10. századi szablya markolatán szervesanyag borítás nyomait sikerült felfedezni. Miről van szó pontosan?

Így van! Egy jászjákóhalmi lelőhelyről 2018. szeptember 25-én kerültek első alkalommal szórványleletek a Jász Múzeumba. A mára teljesen feltárt temetőben összesen 17 sír került elő, melyek közül 15 keltezhető a honfoglalás korára. A 17. számú sírban háton, nyújtott helyzetben fekvő iuvenis korú férfi nyugodott. A váz bal oldalán, heggyel a koponya felé, a bal felkarral párhuzamosan egy szablya helyezkedett el.

A csónak alakú keresztvassal ellátott, enyhén ívelt szablya restaurálása során jellegzetes, fehér színű, apró szemcsékből álló bőrnyomokra lett figyelmes Döbrentey Szilvia restaurátor, melyeket a markolat mindkét oldalán sikerült megmenteni.

Bár egy-két hasonló maradványt már eddig is ismertünk, biztos meghatározás most történt először,

ezt Nina Boguckaja, a neves, bécsi Naturhistorisches Museum Ichthiológia Laboratóriumának munkatársa, halbőrnek, sőt egyértelműen vágótok (Acipenser gueldenstaedtii) maradványának határozta meg.

Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a leletből?

Ez a halfaj jelenleg főleg a Kárpátoktól keletre honos, Oroszországban az Urál és a Volga folyókban, a Kaszpi-tengerben, a Fekete-tengerben, valamint a belé torkolló folyókban. Gyakori az Al-Dunánál is, de Magyarországra csak ritkán jut el. Sokatmondó tény, hogy a Kazár Kaganátus és a Kaukázus északi előterének kora középkori szablyáin számos esetben dokumentáltak ilyen borítást mind a markolaton, mint a szablyahüvelyen.

A honfoglalás kori szablyamarkolatok cápa-, vagy rájabőrrel való bevonásáról már az 1930-as évek óta tud a hazai szakirodalom, de biológus szakértő csak 2007-ben közölt első ízben részletes vizsgálatot erről: a gnadendorfi szablya markolatán megfigyelt bőrmaradványok esetében a rája nem volt bizonyítható, a cápa vagy a gitárhal eredet mellett érvelt a szerző, Günther Karl Kunst. A halbőr 10. századi használata ugyanakkor talán

őstörténeti kitekintéssel és jelentőséggel bír, hiszen számos halnevünk ótörök eredetű

például a kecsege, de talán maga a tok is.

Milyen új kérdéseket, kutatási irányokat vet fel a jászjákóhalmi szablya a magyarok elődeinek kutatásával kapcsolatban?

Úgy véljük, hogy a szerencsés jászjákóhalmi lelet nyomán érdemes lesz a jövőben újra megvizsgálni valamennyi hasonló maradványt, mivel a rájához képest a (tok)halbőr beszerzése sokkal egyszerűbb lehetett a 10. században – is. Ráadásul a halbőr használata újabban a korabeli íjkészítés rekonstrukciója kapcsán is felmerült. A Jászság új szablyalelete egyúttal arra is példa, hogy a korszakban a díszes szerelékek nélküli, egyszerű szablyák markolatát is ellátták ilyen borítással, melynek feltehetően gyakorlati, kényelmi funkciója lehetett.

Milyen reményekre jogosítja a tudósokat a lelőhelyek szaporodása, a kutatások kibővülése?

Azt kell mondanom, a honfoglalás kori régészeti lelőhelyek sajnos komoly pusztításnak vannak kitéve elsősorban a mezőgazdasági művelésnek, erdőtelepítéseknek köszönhetően. A 10. századi sírok eléggé sekélyen helyezkednek el, így a szántás gyakran megbolygatja őket. Ezeket a lelőhelyeket a leletanyag gazdagságától függetlenül is menteni kell, hiszen minden egyes lelőhely megsemmisülése pótolhatatlan információvesztéssel jár. Sajnos erre vonatkozóan a Pázmány-MŐK együttműködésén kívül nem nagyon van itthon éveken átívelő, tervezett tudományos projekt.

A lelőhelyek szaporodása a honfoglalás és kora Árpád-kori településtörténet teljes megismerését teszi lehetővé.

Az új, izgalmas leletek rávilágítanak az egykori életmódra, kézművességre,

temetkezési szokásokra, az import tárgyak pedig a kereskedelmi és külkapcsolatokra. Az új leletek segítségével már világos, hogy 895 utána a honfoglalók nemhogy nem zárkóztak el Kelettől, hanem a 10. század derekáig aktív keleti kereskedelmi és kapcsolatrendszert ápoltak egészen az Urál és a Kaukázus vidékéig. A lelőhelyek térképezése pedig a Kárpát-medence belakása, a megtelepedés kérdéseihez, településtörténeti elemzésekhez szolgáltatnak információkat. 

Film is készül a témában, amit májusban mutatnak be. Mit lehet erről tudni?

Régóta szerettünk volna már egy látványos filmet, amely a mi és a kollégáink legújabb kutatási eredményeit profin bemutatja a szakma és az érdeklődő nagyközönség számára. Így amikor a Digitális Legendárium munkacsoport megkeresett, nagyon örültem, hiszen az ő történeti filmjeik egyértelműen a legjobbak itthon, a részletekbe menő hitelesség náluk alap. Így végül Gallina Zsolt barátom fáradhatatlan szervezőmunkájának is köszönhetően 2021-ben megkezdődött A honfoglalók hadszervezete néven futó tudományos ismeretterjesztő film készítése, melyről azt gondolom, a szakmának is nagyon hasznos lesz.

A mű időszerűségét az adta, hogy a régészet mellett a tudományos (értsd: a régészeti leletekből és adatokból kiinduló) hagyományőrzés hatalmas eredményeket mutatott fel az utóbbi években a 10. századi fegyverek rekonstrukciója, használata, készítése, díszítése és tesztelése során (is). Minden részletre kitekintően összefoglaljuk például az íjászfelszerelés készítésének napjainkban ismert leghitelesebb ismeretanyagát, a korabeli fegyvereket és használatukat, de még a kevésbé ismert vaskohászati eredményeket is. A játékfilmes rész mellé jelenleg készül még digitális formában egy összefoglaló a korai magyar történelem, illetve a kalandozó hadjáratok kutatásának legújabb eredményeiről, mert bizony kiderült, hogy még ez utóbbi témában is lehet sok újat mondani.

A filmben látható valamennyi tárgy és viseleti elem régészeti adatokkal alátámasztott, vagyis hiteles vizuális képet fog nyújtani

a nézőnek, aki a honfoglaláskorra kíváncsi.

Ha már itt tartunk: mit tudunk a honfoglalók hadszervezetéről általánosságban, vannak-e új kutatási eredmények a kalandozó hadjáratokkal kapcsolatban?

A 10. század első fele a Magyar Fejedelemség életében az úgynevezett kalandozó hadjáratokról szólt, melyekről ma már világosan tudjuk, hogy a zsákmányszerzés mellett politikai és diplomáciai szerepet is betöltöttek, hiszen gyakran hívásra mentek zsoldosként. Régészeti leletet sajnos nagyon keveset ismerünk ezekkel a katonai vállalkozásokkal kapcsolatban: Bácsatyai Dániel történeti kutatásai és a neten is elérhető kötete jelentik ma a legfrissebb eredményeket a témakörben, melyeket doktori disszertációjában épp a Pázmányon védett meg. 

Korábban egyeduralkodó volt az a nézet, hogy a magyar törzsek önálló katonai vállalkozásokat hajtottak végre és a célpontokhoz közelebb megtelepült törzsfők magánakciói voltak. A legújabb kutatások szerint ez egyetlen ismert hadjáratról sem igazolható megnyugtatóan. Mindössze egyetlen eset ismert, amely a törzsi önállóságra utalna: 906-ban a szláv dalemincek földjén két kalandozó sereg találkozott össze, s mindketten végigdúlták a szomszédos Szász Hercegséget. A törzsi magánhadjáratok elképzelése mellett volt szokás felhozni azt az érvet, hogy 917 után bizonyos években egyszerre indítottak hadjáratokat nyugati és déli irányba. Azonban az írott források legfrissebb kritikai feldolgozása azonban cáfolta a párhuzamos hadjáratokat.

A források elemzéséből a közösen szervezett hadjáratok lehetősége bontakozik ki a szemünk előtt.

A 926. évi megállapodás után például – amely kilenc évi adófizetésre kötelezte a német uralkodót – az adófizetés 932. évi felmondásáig nem indult magyar hadjárat német területre. Vagyis a magyarok részéről mindenki betartotta a békét, így feltehetőleg magát a megállapodást sem csupán egy-egy törzs magánakciójának eredménye.

                               Honfoglalás kori harcos rekonstrukciója (Boldog Zoltán rajza)

A honfoglalás kori sírokból előkerült gazdagon díszített szablyák (Elit alakulat 2.0 kiállítás)

Régészeti szempontból is ez látszik?

Igen, a kalandozásokból származó Kárpát-medencei érmeleletek ugyancsak arra utalnak, hogy a távolsági hadjáratok törzsszövetségi keretek között zajlottak le. Nyugati pénzeket ugyanis nemcsak a nyugati célpontokhoz közelebb eső Dunántúl 10. századi sírjaiban találtak, hanem a Kárpát-medence keleti vidékein is: itáliai és francia érmék éppúgy előfordulnak a Dunától nyugatra, mint a Duna-Tisza-közén és a Tiszától. Vagyis

nem tapasztalunk a zsákmány elosztásánál és annak földbekerülésénél törzsi elhelyezkedésre utaló sajátosságokat.

A hadjáratok során azonban voltak különböző, párhuzamos seregmozgások, azonban a térképi és hadászati elemzések nyomán az ellenség erejének megosztását célzó, de összehangolt akciók voltak.

Bácsatyai Dániel arra a következtetésre jutott, hogy a vállalkozások fő célja az volt, hogy a szomszédok legyőzésével és területeik feldúlásával (elrettentés) révén a magyarok rendszeres adót csikarjanak ki. A 937/938 után azonban világossá vált, hogy a Német Királyságot, illetve a Szász-dinasztiát nem tudják immár legyőzni, így a rendszeres adók kiesése hozzájárult, hogy a magyarok immár Bizáncba, az Ibériai-félszigetre és az Atlanti-óceán partjára is vezettek hadat. Ezek nem hoztak hosszútávú sikert, majd 955-ben nyugati 970-ben pedig déli irányban is befejeződtek ezek a katonai akciók. Régészetileg azonban még bőven lenne mit keresni és tenni a kalandozó hadjáratok  téren, amint azt pl. Langó Péter és Bede Ilona kiváló példája is mutat a franciaországi Aspres-lès-Corps lelet esetében, de bizony jó lenne többet megtudni végre a feltételezett 955-ös augsburgi csata helyszínén talált magyar típusú leletekről is. A cikk témájáról egyébként részletesen tájékozódhatnak A honfoglalók fegyverben című könyvből, mely a Magyar Őstörténeti Kutatócsoport kiadványa és a honlapjukon is elérhető.

***

A honfoglalók hadszervezete c. film a Digitális Legendárium, a Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, illetve az Ásatárs Kft, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetével összefogásban készült (Írta: Gallina Zsolt - Hajnal Ödön - Türk Attila; Szakértő: Bácsatyai Dániel, Mestellér János, Tompa Balázs, Zágorhidi Czigány Bertalan). A werkfilm már látható belőle az interneten, amelyet – további más tudományos őstörténeti kisfilmmel együtt – a Magyar Őstörténeti Kutatócsoport honlapján is elérhető. A film teljes és végleges változatát 2022 májusában mutatjuk be, a Magyar Őstörténeti Kutatócsoport megalakulásának 10. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat keretében.