Somfalvi: "Nem ellenségek vagyunk, hanem ellenfelek"
- Szeretnénk megnyerni ezt a mérkőzést is, mint minden másikat - mondta a Frisss.hu-nak Somfalvi Csaba, a Haladás VSE szakosztályvezetője, aki nagyon sok nézőre számít holnap, akiket ki is szeretnének szolgálni jó játékkal. - Duplán örülnénk, ha ez győzelemmel párosulna - tette hozzá. Kihangsúlyozta:
nem tesznek nagy terhet a játékosok vállára, mert az rányomná a bélyegét a meccsre, a fiúk így is átérzik a mérkőzés fontosságát.
- Bárki nyer, megyünk tovább a saját utunkon! Az biztos, hogy a többség nem játszott még ilyen stadionban, pedig mindannyian azért kezdtek el futballozni, hogy nagy létszámú közönség előtt játszhassanak. Bennük lesz a drukk, de azt reméljük, hogy ebből pozitív töltetet tudnak meríteni, és ettől még jobban tudnak majd játszani - mondta Somfalvi. Megemlítette: vannak sérültek, akik hiányozni fognak, de vannak olyan fiatal játékosok, akik pótolni tudják őket. - Nem ellenségek vagyunk, hanem ellenfelek, ez a lényeg! A szombathelyi futballnak az a jó, ha ilyen csapatok játszanak - fogalmazott.
Halmosi: "A helyi játékosok érdeklik az embereket"
- Ugyanúgy készülünk, mint bármikor máskor, ez rám mindig igaz volt - kezdte a szombathelyi futball ikonikus alakja, Halmosi Péter, aki most a Király SE csapatát erősíti. - A pontszámok alapján ez egy rangadó, ez tény, és mostanában ilyen nem volt a városban, ennek nagyon örülök. Igenis szükség van a Vas megyei és a szombathelyi futballra, ez látszik! Hiába megyei I-ről van szó, mégis képes volt megbolygatni a környék labdarúgóvilágát, és hatalmas a várakozás! Sokan hívogatnak, a piacon is erről beszélnek, pedig nem BL-döntőt játszunk - mondta nevetve Halmosi. Szerinte egyértelmű:
van igény a futballra, méghozzá olyanra, amelyben helyi kötődésű játékosok játszanak, ez érdekli az embereket - utalt az első csapatra is.
- A Haladásnak is ezt a lokálpatrióta irányt kellett volna követnie - tette hozzá. Kihangsúlyozta: a fiataloknak nagy lehetőség ez, hiszen sok külsős odafigyel a holnapi meccsre, most ki lehet tűnni. - Izgatottan várom, mert egy kicsit én is "hazatérek" - zárta nyilatkozatát a korábbi válogatott játékos.