Halálos vonatbaleset történt Gárdonyban

• 2024. augusztus 20., kedd •
A vonat utasait egy következő járatra szállították át.
Halálos vonatbaleset történt Gárdonyban

Tragikus vonatbaleset történt Gárdonyban, ahol egy személy életét vesztette. Az eset a Posta utcai vasúti átjáróban történt kedden este, amikor a Balatonfüredről 16:23-kor 

a Déli pályaudvarra tartó Vízipók InterRégió vonat elgázolta az áldozatot.

A vonat utasait egy következő járatra szállították át - olvasható a Mandineren

A baleseti helyszínelés miatt Kápolnásnyék és Gárdony között csak egy vágányon haladhatnak a vonatok, ami jelentős fennakadásokat okoz a székesfehérvári, valamint a balatoni vonalakon. A késések akár 30-60 percet is meghaladhatnak, egyes járatok pedig rövidebb útvonalon közlekednek vagy kimaradnak.

A Mávinform tájékoztatása szerint a G43-as vonatok ideiglenesen csak Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekednek, Velencén és Velencefürdőn pedig mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg.

Forrás: mandiner.hu
Nyitókép: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP

közösség

további frisss

lap tetejére