Gazdasági akciótervet fogadott el a kormány – így nőnek majd a hazai jövedelmek

vg.hu • 2024. október 16., szerda •
„Az új gazdaságpolitika pilléreiről a kormány nemzeti konzultációt indít” – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón.
Gazdasági akciótervet fogadott el a kormány – így nőnek majd a hazai jövedelmek

A politikus hozzátette: erre azért van szükség, hogy a magyar választóknak legyen lehetőségük két választás között is elmondani a véleményüket a gazdasági kérdésekről. Gulyás úgy fogalmazott, hogy a világ és a gazdaság a járvány, illetve a  háború óta gyökeresen megváltozott, ezért új eszközökre van szükség - írta cikkében a vg.hu.

A miniszter megismételte, hogy munkaalapú gazdaságra van szükség, azonban az európai gazdaságok nem teremtenek ehhez megfelelő környezetet: 

a német és az osztrák gazdaság nem teljesít jól. 

„A növekedés alapfeltétele az, hogy törekedjünk gazdasági semlegességre, ne csatlakozzunk háborúkhoz” – fogalmazott. A miniszter hozzátette, hogy

a gazdaságot érintő programok akciótervvé állnak össze, amelyek a kis- és középvállalkozásokat (kkv) hivatott segíteni.

Gulyás Gergely felsorolása szerint  

  • a jövedelmek vásárlóerejének növelésével (hároméves bérmegállapodás, munkáshitelprogram, gyermekek után járó adókedvezmény jövőre 50 százalékkal nő, további 50 százalékkal 2026. január 1-jével) 
  • a lakhatás javításával (szigorodik az airbnb, lakásbérleti díjak és szerződési feltételeket javítják, kollégiumi, vidéki otthonfelújítási és banki programot is indítanak, az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon átmenetileg lakáscélokra is felhasználható lesz) 
  • és a Demján Sándor programmal (vállalkozások méretének megduplázása: tőkefinanszírozási program, digitalizációs átállás kormányzati segítése, kamatcsökkentés a hiteleknél, Eximbankon keresztül „kifektetési” akciót indítanak) segítenék a magyar kkv-t.

Újságíró kérdésre elmondta, hogy 

várhatóan 11 kérdés lesz a gazdaságot érintő nemzeti konzultációban, ezeket még a héten bejelentik, november első felében érkeznek majd a kérdőívek. 

A konzultációt érintő költségekről elmondta, hogy azt majd a kampány végén tudják majd közzétenni.

Egy másik kérdésre reagálva azt mondta, hogy mind gyorsforgalmi, mind gyorsvasutat akarnak építeni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 

A miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta, hogy 

 Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án Budapesten, a Millenárison tart beszédet délelőtt 11 órakor

Vitályos Eszter egy kérdésre reagálva úgy fogalmazott: felháborító, hogy felmerült a csobánkai dolomitbánya újranyitása. A kormányszóvivő hozzátette, hogy meg kell akadályozni a bánya újranyitását. 

Gulyás Gergely szerint a magyar nyugdíjrendszer egy évtizedig is stabil maradhat,. Hozzátette, hogy a nemzetközi minősítő intézetek megfogalmaznak ajánlásokat, így a 13. havi nyugdíj eltörlését szeretnék. 

A nyugdíjak reálértéke továbbra is megmarad vagy nő, és a nyugdíjprémium sem szűnik meg

– mondta.

közösség

további frisss

lap tetejére