Elgázolta, majd baltával fenyegette meg egy apa a lányát megerőszakolni akaró férfit Vácon

index.hu • 2024. augusztus 12., hétfő •
Elgázolta, majd baltával fenyegette a kocsija alá szorult férfit egy autós Vácon szombat délután. Az RTL Híradó úgy tudja: a támadó azután ütötte el áldozatát, hogy az megpróbálta megerőszakolni a sofőr 15 éves nevelt lányát. A súlyosan megsérült férfit végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó alól. Kórházba vitték. Szexuális erőszak kísérlete miatt eljárás indult ellene. Támadója emberölés kísérletéért felelhet.
Elgázolta, majd baltával fenyegette meg egy apa a lányát megerőszakolni akaró férfit Vácon

Még ma is látszottak a rendőrségi helyszínelés nyomai a Vác alsóvárosi állomás mellett. A helyiek úgy tudják, egy molesztálási ügy fajulhatott gázolásig - írja az index.hu.

Később kiderült, hogy nem történt erőszak, de a támadó szexuálisan zaklatta a lányt. Az RTL Híradó információi szerint miután az épp kocsiban ülő nevelőapja meglátta az utcán a nevelt lányát zaklató fiatalembert, elütötte. Ezután kiszállt és baltával kezdte fenyegetni, és úgy tudják, hogy többször meg is rúgta.

Áldozata ekkor már nemhogy védekezni, de mozdulni sem tudott.

A történtekről egy fotó is készült a helyszínnel szemközti lakásból. A képen az látszik, hogy egy zöld pólós férfi fekszik egy szürke Opel alatt és csak a felsőteste bukkan ki a kocsi alól. Az autó félmeztelen sofőrje pedig fenyegetően tart a sérült felé, jobb kezében egy baltával. 

Az ember a hátsó kerék és a sárvédő közé szorult

– mondta az RTL-nek Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentésére a váci hivatásos tűzoltók érkeztek, akik egy speciális eszközzel megemelték a járművet, majd kézi erővel kiemelték az elütött embert. A súlyosan megsérült férfit mentőhelikopter szállította kórházba.

Az RTL információi szerint a gázoló még azután is őrjöngött és kiabált, hogy a mentők és a rendőrök megérkeztek. Végül előállították és bilincsben vitték el. Emberölés kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás, még tart a kihallgatása. Az elgázolt férfit szexuális erőszak kísérlete miatt vonhatják felelősségre.

közösség

további frisss

lap tetejére