Durva tömegverekedés volt egy balatoni szórakozóhelynél

• 2024. szeptember 06., péntek •
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ügyészség négy fiatal férfival szemben. Az elkövetők egy fonyódi szórakozóhely előtt verekedtek össze. A vitát egy térfigyelő kamera is rögzítette.
Durva tömegverekedés volt egy balatoni szórakozóhelynél

A vád szerint a két, húszas éveiben járó testvér ismerősükkel mulatott egy fonyódi diszkóban - olvasható az Indexen. A társasághoz tartozó egyik férfi rosszul lett az alkoholtól, ezért lefeküdt a szórakozóhely melletti füves területre. A két másik vádlott felsegítette a földön fekvő férfit, majd egy padra ültették – írja a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A szórakozóhelyről közben kisétált a harmadik vádlott, aki a látottakat félreértelmezve azt gondolta, hogy barátját a másik két férfi bántalmazza.

A férfi előbb számonkérte őket, majd megütötte a társának segítséget nyújtó egyik vádlottat.

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette.

A kialakult konfliktust a jelenlévők próbálták csitítani. Időközben a helyszínre érkezett a negyedik vádlott is, aki a fivére védelmében megütötte a másik társasághoz tartozó vádlottat. Ezt látva valamennyi elkövető bekapcsolódott a verekedésbe. A négy férfi addig ütötte és rúgta egymást, amíg a kiérkező járőrök véget nem vetettek a garázdaságnak.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. 

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére