1. Nyolc óra alvást akarunk három órába sűríteni, a gyorsan aludjunk sokat elv alapján.

2. Egy ijesztő horror után rajzfilmet nézünk lefekvés előtt, mert nem merünk elaludni, sőt még a pisilést is kihagyjuk inkább.

3. Mikor leültetnek a fodrászatban, és megkapjuk azt a törölközőt, lepedőt, amire csöpöghet a festék vagy hullhat a hajszál, cikinek érezzük magunkat.

4. Mini pánikroham jön ránk, amikor kétségbeesetten próbáljuk bepakolni a visszajáró aprót a pénztárcánkba, hiszen a mögöttünk álló következik. Kapkodunk, mert úgy érezzük, sürgetnek minket a pillantásokkal.

5. Mikor a barátaink elhívnak, mi meg azt mondjuk, hogy igen, persze, később benézünk, miközben biztosan tudjuk, hogy nem leszünk ott, valószínűleg már alszunk.

6. Bedugul az orrunk, majd végiggondoljuk, hogy milyen frankó volt az, amikor mg kaptunk levegőt.  

7. Az az erőltetett nevetés, mikor fogalmunk sincs róla, miről beszél a másik…

8. Úgy rohanunk a mikró felé az utolsó pár másodpercnél, mintha bomba robbanna, csakhogy ne csörrenjen meg, amikor lejár. Vagy meg sem várjuk, hogy felmelegítse az ételt, italt, jó lesz langyosan is, ugyanis annyira éhesek vagyunk.

9. Kimegyünk egy boltból úgy, hogy nem veszünk semmit, és közben végig azt magyarázzuk magunknak, hogy viselkedjünk természetesen, ááá nem égés!

10. Mikor a barátaink írnak, hogy „itt”, pedig egyáltalán nincsenek ott, ahol mi várjuk őket.  

11. Kidobunk valamit a szemétbe, és egy másik szeméttel letakarjuk, mert baj lehet belőle, ha esetleg más meglátja például, hogy megint csokit tömtünk.

12. Minden este elmondjuk magunknak, hogy ha pont most lefekszünk, akkor mennyi időt tudunk aludni. Ezt az okostelefonok ébresztőórás beállítása is jelzi. Azt látva pedig rinyálunk, mert nagyjából öt óránk maradt (jobb esetben).

13. Mikor sokáig beszélünk valakivel telefonon, és közben lesétálunk öt kilométert.

14. „Le kéne zuhanyozni” - ezt gondoljuk, majd két óra múlva, amikor bemegy valaki a fürdőbe, egyből szólunk neki, hogy  „jajj, pont most akartam bemenni”.

15. Az arc, amit vágunk, amikor egy ismerős közeledik az utcán, de mégsem ismerjük annyira, hogy köszönjünk neki.