Óvatosan indult március 16-án reggel a digitális tanrend szerint zajló közoktatás. A kezdést megelőző hétvége sok helyen hajnaltól késő estig tartó felkészüléssel telt, hogy a tanárok képbe kerüljenek a használandó programokat illetően, kitalálják, mivel és hogyan folytatják az előző héten félbehagyott tanítást az online térben. Az első napok a kapcsolatfelvétellel, a szülői e-mailekkel, a regisztrációkkal, jelszavakkal, belépésekkel, letöltésekkel teltek, és napról napra egyre több gyerek kapcsolódott be a munkába, vagyis ült be a virtuális tanterembe. És nemcsak otthon, a családokban volt most szükség a különösen feszült figyelemre, hanem a tanítók, szaktanárok részéről is nagyobb összpontosítást kívánt ez a feladat. Lassan mindenki felvette a ritmust…. és van, aki túl magas fokozatra kapcsolt.
– Eleinte egy-két napos határidőt kaptunk a feladatok elvégzésére és visszaküldésére, de van olyan tanárom, aki múlt héten már naponta többször üzent, volt, hogy késő este, és még aznap várta a választ. Ha valaki késett vele, leszidták – számolt be egyik középiskolás olvasónk tapasztalatairól.
Mások azt mondták: alsós kisgyereküket igazán megkímélik. – Minden órarend szerinti tantárgyból megérkezik reggel 8 és 9 óra között a feladatlap, és a megoldásokra akár több napot is adnak még. Persze jelezték a tanítók, hogy lehetőség szerint adott délelőtt végezzünk a kevéske tanulnivalóval, délután pedig gyakoroljunk, de még megengedőek. A lényeg, hogy ne veszítsék el a kedvüket a gyerekek – mesélte egy anyuka, aki azt is elmondta, hogy az osztályfőnök hetente írásban kér visszajelzést a szülőktől arról, hogyan boldogulnak, mennyire önállóak a kicsik, bírják-e a terhelést. Ilyen is van.
A tanárok arról számoltak be, hogy az első héten, és még a másodikon is, sorjáztak a szülői kérdések e-mailben, Krétán, virtuális tanteremben, mindenhogyan. A harmadik héten valahogy beállt egy rendszer, és többnyire tették a dolgukat a diákok is. Megkönnyíti a helyzetet, ha minden oktató egy platformot használ, de hallani olyat is, ahol a gyerek minden tanártól más csatornán kapja a leckét, ez a ritkább. Nos, így nyilván nem könnyű helytállni. És hasonlóan fontos kérdés a mennyiség. Az egyik iskolaigazgató úgy fogalmazott egy interjúban: „Önmérsékletre van szükség. Nálunk is nagyon elszánt volt a testület, hiszen minden ember arra törekszik, hogy segítsen a bajban, bizonyítson, tudása legjavát nyújtsa. Sokszor el kellett mondanom: lassan járj, tovább érsz” – jegyezte meg. És valóban. Mert vajon kinek jó az, ha a gyerekszobából szipogás hallatszik, az ember belép, és az hallja az egyébként kitűnő tanuló csemetéjétől: én kitöltöttem a tesztet, de nem ment a program, és a tanár visszaírt, hogy ez az iskolában bizony egyes lenne! És az amúgy is stresszes átállás máris komoly szorongást okoz.
Persze a pedagógus is lehet frusztrált, hogyne lenne most az! A munka koordinálásával azonban, a tanári kar tagjai közötti kommunikációval, és ha kell, azzal, hogy egy lépést hátrébb lép a kolléga tantárgya javára, amit aztán fordítva is elvárhat, ha úgy adódik, nos így egyenletessé tehető a terhelés a szakemberek szerint. És szerintünk, szülők szerint is.
