Kettős indíttatásból nyúlt a témához dr. Keppel Csilla: egyszerre jegyzi történészként, valamint dr. Smidt Lajos - a forrásként szolgáló dokumentumokat az utókorra hagyó orvos - unokájaként a most megjelent könyvet, amely legfőképp a szombathelyi kórházalapítási törekvéseket tárgyalja az 1823 és 1923 közötti időszakban, s amely egyben a szerző doktori munkája is.

Óriási érdeklődés övezte a könyvbemutatót, amely kapcsán talán legalább annyian voltak kíváncsiak az ennek apropóján szervezett pódiumbeszélgetés résztvevőire - dr. Horváth Boldizsárra és dr. Fűzfa Balázsra -, mint magára a műre. Egyikük orvosként, orvostörténeti kutatóként, másikuk a kiadó képviselőjeként, irodalomtörténészként igyekezett magyarázni, kontextusba helyezni a könyv információit, amelyeket dr. Keppel Csilla részletesen ismertetett. A bemutatót Spiegler-Kutasi Nikoletta könyvtáros moderálta.

Az alpolgármesteri köszöntő után a szerző előadásában elhangzott, hogy a Smidt Múzeum munkatársaként legfőképpen tárgyakkal kerül kapcsolatba, ezekből igyekszik az ember megfejteni a múltat, s így történt ez azzal az egyévnyi olvasnivalóval szolgáló iratgyűjteménnyel is, amelyet nagyapja, dr. Smidt Lajos hagyott örökül az utókorra, s amelyből kirajzolódtak az Emberbaráti Egylet megalapításának körülményei, és az általa létrehozott magánkórház működésének részletei - sok-sok adalékkal szolgálva a kor egészségügyének megértéséhez. Sokkal, de nem elégségessel, ezeket egészítette ki, helyezte más megvilágításba időnként a két vendég.

Latin nyelvű receptek, németül megírt protokollok, számtalan magyar betoldással, magyarázattal, zömében kézzel írva

- komoly munka volt ezek feldolgozása, jegyezte meg a szerző.

Hiánypótló a mű - ebben egyetértettek a beszélgetőtársak is. Szóba került, hogy az egylet megalakulásának fő szervezői Mittermayer Ferenc városbíró, patikus és Ritter József városi ügyész voltak. Kiderült, hogy

eredetileg a mai Thököly utca egyik épületében, alig 7 ággyal indult meg az egylet kórházának működése, majd egy Gagarin utcai telken megépült az új kórház is

- ma Szakosított Szociális Intézet néven ismerjük a helyszínt. Képet kaptunk arról, hogy ki hány forinttal járult hozzá a beruházáshoz, hogy aztán a módosabb polgárság mindezek fejében ingyen gyógyíttathassa a cselédséget. Ez ugyanis a szegények kórháza volt, aki tehette, még mindig házhoz hívta az orvost - már amíg volt értelme, és amíg nem volt lehetetlen egy kastélyszobának felvennie a versenyt a jól felszerelt műtővel. Addig is, egyfajta biztosítási rendszerként működött a befizetés és a szolgáltatás igénybevétele, de napidíjért cserébe más is befekhetett - derült ki.

Gyógyíthatatlan betegekkel nem foglalkoztak, ez fix alapelv volt, egy darabig. Az azonban, hogy az intézményi idősgondozás immár nem jelentett egyet a betegápolással, s a két tevékenység végre elvált egymástól, haladás volt a maga korában. Elhangzott az is:

1897-ben már a Dunántúl első bábaképezdéje is létrejött Szombathelyen, ami nagy szó volt, hiszen sok száz kilométerre volt a legközelebbi hasonló intézmény,

és városunknak irodalomtörténeti szempontból is külön jól jött - tekintve, hogy e kiváltságos infrastruktúrának köszönhetően Weöres Sándor is e falak között jött világra.

Sok-sok mecénás, egy inspiráló kor, egy pezsgő középváros, ápoló szerzetesrendek, önkéntesek, konstruktív hivatalnokok

- minden adott volt egykor, hogy Szombathely egészségügye kiemelkedjen a sorból. S ennek egy jelentős szeletét mutatja be dr. Keppel Csilla történész most megjelent, a Test és lélek a Habsburgok árnyékában című könyve.