Ahogyan az ország számos felsőoktatási intézményében, így a Testnevelési Főiskolán is már jóval az 1956-os forradalom október 23-i kitörése előtt érződött a feszültség, egyre többször kerültek terítékre a belpolitika aktuális történései. A negyedéves hallgatók 22-én évfolyamgyűlést tartottak, és húsz pontban foglalták össze követeléseiket, amelyeknek túlnyomó többsége a sporthoz, a testneveléshez, a főiskolához kötődött. Csak három volt politikai jellegű: nyilvánítsák nemzeti ünnepnek március 15-ét; legyen nyílt tárgyalás Farkas Mihály ügyében; a szovjet csapatok hagyják el Magyarországot!

Másnap, azaz 23-án délelőtt a jegyzéket bemutatták a párttitkárnak, de igazából már a Műegyetemre meghirdetett tüntetés és a harmadévesek esti gyűlése került a figyelem középpontjába. A Petőfi Akadémia megérkező tiszti iskolásai rögtönzött röpgyűlésen ismertették felhívásukat, a Műegyetem két hallgatója pedig áthozta az ott megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete kiáltványát.

Hamarosan elkezdődtek az utcai harcok, amelyekben az akkor 24 éves Tóth Géza, a TF hallgatója is részt vett.

Belépett a Nemzetőrségbe, majd a Várban portyázott katonai segédlettel, de a XII. kerületben részt vesz a rend fenntartásában is. Október 23-án aktív szereplője a Sztálin-szobor ledöntésének.

„Egy piedesztálra emelt zsarnok is ide juthat, hogy egy darabkájával én is rendelkezem”

– mesélte el jóval később.

Október 25-én átélte a Kossuth téren, hogy

hogyan lövetnek orvul a tömegbe az ávósok.

Társaival teherautóval szállított élelmiszert a TF-re a diákoknak, valamint a közelben lakó tanároknak. Nem hiányzott akkor sem, amikor a Déli pályaudvarnál torlaszokat állítottak a szovjet tankoknak, a  Nagyenyed utcánál például vasúti kocsikat feldöntve emeltek barikádot. A forradalom bukása után

sokan biztatták, hogy hagyja el az országot, de ő nemet mondott.

Óriási szerencséjére őt – talán a zűrzavaros idők okozta figyelmetlenségből - nem keresték, így elkerülte a számonkérést, 1958-ban már világbajnokságon indult, utána pedig sikert sikerre halmozott. Magyarságára egész életében büszke volt, és a hazafiasságra nevelte - már edzőként – tanítványait is.