„Morbid és öngyilkos dolog két nagyszerű nemzet részéről gyűlölni egymást. De amikor gyűlölik egymást, az nem azért van, mert a céljaik különböznek, hanem mert a céljaik hasonlóak.” (G. K. Chesterton)

Az összes dolog közül, amiről most írnom kellett volna, ez eléggé a lista alján volt. Arra számítottam, hogy a nagyböjtről és a bűnbánatról fogok írni, ami bőségesen kínál mindannyiunkat érintő alapanyagot. Aztán van megannyi egyéb, zűrös helyi ügy és nyomasztó napi kihívás, amelyekre érdemes reflektálni. De most mindezen dolgokat félre kell tennem, mivel hirtelen azt látom, hogy a világ felbolydul, és arra kényszerül, hogy a harmadik világháború szakadéka felé meneteljen.

Mindez egy óriási rejtély számomra. Azután is, hogy feladtam a híreket kerülő szokásos fegyelmemet, és megengedtem magamnak egy pillantást az elém táruló borzalmas képekre, még mindig úgy érzem, hogy nem igazán tudom, mi történik. Természetesen látom, hogy Oroszország támadja Ukrajnát. Látom, hogy épületek és holttestek robbannak szét. Amit senki sem tud megmagyarázni, hogy miért.

G. K. Chesterton azt mondja:

Bizonyosan tévedés azt feltételezni, hogy a háborúk pusztán barbár tudatlanságból erednek. Az ember nem azért harcol egy másik ember ellen, mert nem ismeri. Általában azért harcol ellene, mert rendkívül jól ismeri.
Ennek fényében a legjobb módja, hogy megfejtsük, mit csinál Oroszország, talán az, hogyha megnézzük saját magunkat. Meglehetősen visszataszító múltat mondhatunk magunkénak a tekintetben, hogy a diplomáciától eltérő módszerekkel terjeszkedünk.

NEM MINDIG A TÁRGYALÁS VOLT A KIINDULÓPONTUNK. BÁRMENNYI PÉLDÁT TUDNÉK MONDANI, DE ELSŐRE RÖGTÖN HAWAII JUT ESZEMBE. EGYKOR FÜGGETLEN KIRÁLYSÁG VOLT. NEM KIFEJEZETTEN ÚGY TÖRTÉNT, HOGY ÁTADTA MAGÁT NEKÜNK, MERT IZGALMAS LEHETŐSÉGNEK TARTOTTA KATONAI TÁMASZPONTOK LÉTESÍTÉSÉT A SZIGETEIN.

Nekünk volt szükségünk Hawaiira. És elvettük. Segített, hogy már volt ott katonai jelenlét, amikor úgy döntöttünk, hogy az egyik tartományunkká, majd végül az egyik államunkká tesszük.

De hagyjuk a múltat.

Ahhoz az érzéshez, hogy többnyire nem ismerjük a helyzetet, a tehetetlenség érzése is társul, az az érzés, hogy belerángatnak minket valamibe, amit a legtöbben nem akarunk. Az első reakció arra, hogy Oroszország ukrán városokat bombázott és a határainál mozgósított, az a hangos kiáltás volt, hogy meg kell védenünk Ukrajnát, ami azt jelenti, hogy meg kell védenünk egy olyan kormányt, amely eredetileg katonai puccsal vette át az országot. Megfontoltuk már, hogy mibe keveredünk bele? Tényleg részt akarunk venni egy Oroszország elleni háborúban? Úgy tűnik, hogy ebbe az irányba igyekszünk, felbátorodva attól a biztosítéktól, hogy a világ többi része a mi oldalunkon áll. De vajon a világ többi része a mi oldalunkon áll?

SZÖVETSÉGESEINK ÉS ELLENSÉGEINK RÉGÓTA ÖRVENDEZNEK AZ ÁLTALUNK NEKIK ELADOTT VAGY ADOTT FEGYVEREKNEK, DE KORÁNTSEM MINDIG TÁMOGATNAK MINKET AZ ÁLTALUNK NYÚJTOTT HALÁLOS SEGÍTSÉGÉRT CSERÉBE.

Amennyiben mi összefogunk Európával Oroszország ellen, mi történik, ha Oroszország meg szövetséget köt Kínával? Akkor tényleg a harmadik világháború elé nézünk. De ez nem lesz olyan jó mulatság, mint a másik két világháború. Ezúttal emberek sebesülhetnek vagy semmisülhetnek meg. (értsd: Amerika területén is – a ford.)

Mire ez a szám nyomtatásba kerül és az önök postaládájába, a helyzet már teljesen más lehet. Lehet, hogy Oroszország meghátrál, hazamegy, és küld egy csekket a tönkrement áru javítására. Talán Ukrajna megadja magát, mert tényleg Oroszországhoz akar tartozni, nem pedig Európához. Talán még csak nem is fogják olvasni mindezt, mert a feszültségek eszkalálódtak, a világ vezetői heves ultimátumokkal néztek farkaszemet egymással, és valaki pislogott vagy megbotlott, vagy megtette az én-megmondtam-hogy-nem-blöffölök mozdulatot, és megnyomta a gombot, ezzel a bolygó nagy részét – beleértve az önök levelezési címét is – hamuvá és törött téglává változtatva. Mindezek a forgatókönyvek lehetségesek. A legvalószínűbb azonban az, amelyikben az Egyesült Államok belekeveredik egy újabb hosszú és reménytelen háborúba, ami legkevésbé sem a mi ügyünk. De majd azzá tesszük, és elküldjük a katonáinkat meghalni, hogy megpróbáljuk megoldani mások problémáit.

Eközben mi semmit sem teszünk a saját problémáink megoldása érdekében. A hazai fronton még mindig teljes a zűrzavar, idehaza nem igazán élvezzük azt a békét, amelyet más nemzetek számára szorgalmazunk. G. K. Chesterton szerint nyilvánvaló keresztény eszmény, hogy az igazságtalan háborúknak véget kell vetni; " de nem csak azoknak, hanem éppúgy az igazságtalan kormányoknak, az igazságtalan kereskedelemnek, az igazságtalan pereknek vagy a számtalan egyéb módszer bármelyikének, amelyekkel az emberek kínozzák vagy elárulják saját emberi fajukat". És ezek azok a harcok, amelyeket itt kell folytatnunk, megvívnunk, és amelyekről nem szabad megfeledkeznünk.

Talán mégiscsak akad itt egy nagyböjti elmélkedés. A bűnbánat nagyszerű aktusa lenne az igazságosságért vállalni szenvedést. Nem távoli igazságtalanságokért valahol messze, hanem a minket közvetlenül körülvevő igazságtalan törvényekért és igazságtalan viselkedésért saját közösségeinkben, saját városainkban és államainkban. Ennek a szenvedésnek nagy áldás a hozadéka; ama éhség és szomjúság, amelyről Krisztus azt ígéri: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” 

Dale Ahlquist (1958. június 14.) amerikai író, G. K. Chesterton gondolatainak képviselője, az Amerikai Chesterton Társaság elnöke és társalapítója, valamint a Gilbert! című folyóirat kiadója.

fordította: Görgényi Tamás
Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, stratégiai igazgató

Forrsás: origo.hu
Fotó: AFP/ARIS MESSINIS