A misszió szempontjából látszólag lényegtelen dolgot kérdezek: hogyan viseled a nigériai időjárást, hogyan véded a bőrödet a nagy napsütéstől, hogy ne égjen le, viselsz-e például napszemüveget? Úgy gondolom, hogy a személyes jólléted is foglalkoztatja azokat az embereket, akik figyelemmel és adományokkal kísérik afrikai missziós útjaidat.
Nem használok semmi különöset, jól viselem a magyarországitól eltérő körülményeket. A nigériai ételek nem mindegyike ízlik, de vannak olyanok, amelyek hasonlítanak a magyar ételekre, így el tudom kerülni azokat, amik nem esnének jól. Ugyanúgy otthon érzem magam Nigériában, ahogyan Magyarországon, most is hamarosan visszatérek oda.
Amikor az első interjút adtad a Képmásnak az első afrikai utadról, egyszínű ruhákat viseltél általában. Azóta a viseleteddel is egyre inkább alkalmazkodsz a nigériai emberekhez: megszínesedtél, afrikai mintás ruhákat viselsz, és afrikai fonatos a frizurád.
Így van. A varrónők ruhákat készítenek nekem ezekből a csodálatos, színes mintás anyagokból, amiket ajándékba kapok. Én még soha nem vettem ott ruhát, hiszen ki se mehetek a piacra, annyira vigyáznak a biztonságomra.
Egyszer kiutazott már veled a férjed és a nagyobbik lányod is. A kisebbik, 14 éves lányod nem szeretne veled tartani?
Hívtam már korábban, de azt mondta, csak akkor jön, ha majd nagyon jól tud angolul, és ha nagyon sokat tud ott segíteni. Nem vakációs célpont Nigéria, ahol egy európai szabadon kirándulhat.
Az ő hozzáállása egyébként megmutatja, milyen a jó önkéntes: csak akkor érdemes egy fehér embernek Afrikába utazni segítő munkára, ha olyan feladatot tud ott megoldani, amire a helybéliek nem képesek.
Semmi értelme az afrikaiak helyett elvégezni olyan munkákat, amikre ők még nálunk is rátermettebbek. Ha például egy építkezésen vakolókanalat vagy ecsetet adsz egy afrikainak, boldogan és kiválóan elvégzi a feladatát annak a pénznek a tizedrészéért, amennyibe egy európai odautazása kerülne. Tehát, hogyha nem tudsz hozzátenni az életükhöz, a jólétükhöz, akkor ne menjél „segíteni”, mert felesleges. Nekem, ha kint vagyok, már az asszisztensnőm is nigériai. Egyetértünk missziós társammal, Csókay Andrással abban, hogy leginkább szakorvosokra lenne nagy szükségük, de sajnos az európai szakorvosok nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy évente egy-két hétre elmenjenek dolgozni egy afrikai kórházba.
Gyakran úgy emlegeted az onitshai Borromeo Szent Károly kórház vezetőjét és az érsekség egyik munkatársát, hogy „bátyáim”. A Magyarországon tanuló nigériai lányokat meg fogadott lányaidnak nevezed. A barátság magas foka ez a családias megnevezés?
Valóban a családtagjaimnak tekintem őket. Az egyik fogadott lányom, Trinity, aki diplomás ápolónak tanul kormányösztöndíjjal a Szegedi Egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán. Képzeld el, alig kezdődött el a vizsgaidőszak, és máris letett minden vizsgát, majdnem minden tantárgyból ötöst kapott! Nagyon-nagyon okos lány, doktori iskolába is szeretne majd járni. A többiek Pécsett tanulnak, és nagyon komolyan készülnek ők is a vizsgáikra.
Te mivel segíted vagy biztatod őket?
Ügyesen beilleszkedtek annak ellenére, hogy egy afrikai, amikor először érkezik Magyarországra, ugyanolyan kultúrsokkon esik át, mint amikor egy európai utazik először Afrikába. És itt nemcsak a környezeti hatásokról, nemcsak az életmódról van szó, hanem a szellemi-erkölcsi közeg különbözőségéről is.
Az például, hogy egy nő meg egy férfi már együtt élnek, mielőtt összeházasodnak, elképzelhetetlen egy nigériai keresztény számára. Az, hogy egy fiú kapcsolatot akar velük kezdeni „csak úgy”, valódi erkölcsi sokkot jelent számukra.
Persze az ételeket se könnyű nekik megszokni, pedig azt hittem, hogy a színes magyarországi gasztronómiai kínálat majd tetszeni fog nekik. De számukra idegenek például a hűtött húsételek, a felvágottak és a sajtok, mert ők életük első 20 évében ahhoz szoktak hozzá, hogy nem volt hűtő a környezetükben, hanem mindig frissen főzött és sütött ételeket ettek. A nigériai gasztronómia a mi étkezésünkhöz képest sokkal egészségesebb, hiszen ott minden bio, minden organikus, tartósítószermentes, friss, órákig főzik, és az egy szent dolog. Ha Nigériában járok, én hozok nekik például szárított halat, azzal beszórják a magyar ételt – a mi ízlésünk szerint „elrontják”, számukra viszont ettől lesz otthonias az íze, és úgy már meg tudják enni.
Hogy bírták az elmúlt enyhe tél hidegét?
Rengeteg ruhaadomány érkezett, csizma, kesztyű, kabát. Az is segítette őket, hogy még szeptember elején érkeztek meg, az Eucharisztikus Kongresszus idején, és szépen lassan hozzá tudtak szokni a hideghez. Nem voltak betegek se.
Találtak már társakat, barátokat?
Ők nem azért jöttek, hogy bulizzanak, hanem hogy mindent megtanuljanak, amit lehet, és hazavigyék a tudásukat, segítve ezzel a népüket. Kemény volt számukra a tanévkezdés ősszel, mert alig ocsúdtak fel a budapesti Eucharisztikus Kongresszus nagy öröméből, máris az online oktatással találták szemben magukat – úgy, hogy korábban saját laptopjuk se volt, mi szereztünk nekik. Hatalmas kihívás volt számukra, hogy online kellett választásos teszteket kitölteniük, amilyenekkel addig még nem találkoztak, hogy online kellett vizsgázni, hogy nem ismerhették meg személyesen a csoporttársaikat… De belejöttek mindenbe, mert okosak. Egész nap tanultak, még akkor is hozták magukkal a tankönyveiket, amikor eljöttek hozzánk karácsonyozni. Sajnos az albérlet, ahol a pécsiek laknak, eddig 100 ezer forintba került, szeptembertől már 200 ezer forintos bérleti díjra számíthatunk.
De mi itt még csak most kezdjük tapasztalni a háború gazdasági hátrányait, Nigériában viszont pár hétre leállt a belföldi közlekedés, mert nem tudták megtölteni üzemanyaggal a repülőket!
Azt gondolhatnánk, hogy mi vagyunk nagyobb veszélyben itt, a háború közvetlen szomszédságában, nem egy olyan afrikai ország, amelytől 7500 kilométerre zajlik a háború. Ezek szerint nem így van…
Nem, az ukrán–orosz háború hatalmas gazdasági rombolást okoz mindenütt a globális világban, elsőként a törékeny gazdaságú országokban. Millióknak kell most dönteni, hogy „vagy eszel, vagy tanulsz” – és nyilvánvaló, hogy az iskolát hagyják abba, így viszont elveszítik annak az esélyét is, hogy valaha kilábaljanak a nyomorból. Számomra most az egyik legfontosabb feladat, hogy megőrizzük 135 diáknak az Afréka Alapítvány által fizetett ösztöndíját, ami elképesztő teher most, amikor a megélhetés ott is egyre többe kerül, naponta emelkedik mindennek az ára. Elképesztő nagy az éhezés, és még nagyobb éhínség lesz a háború következményeként.
Mondok egy hétköznapi példát: a Hungary Helps és az Afréka Alapítvány építtet együtt egy nővérképző iskolát. Egy zsák cement helyi pénzben februárban még 300-ba került, most 700-ba, tehát több mint 100 százalékkal növekedett az ára. Ugyanez igaz a rizsre is: amikor a Covid-okozta éhínség idején rizst vásároltam, még 300-ba került, most már ugyanannak a mennyiségnek több mint duplája az ára.
Többe kerül jelen pillanatban egy kiló rizs Nigériában, mint Magyarországon, miközben ott egy képzett nővér kb. 20 ezer forintnak megfelelő fizetést kap.
Ezért tartok mostanában ilyen sok előadást, interjúkat adok, közönségtalálkozókra járok, mert az itthoni adományokból tudok csak segítséget vinni a nálunk sokkal rosszabb körülmények között és nagyobb életveszélyben élő embereknek. A szívem vérzik, éjszakánként zokogok hetek óta az irántuk érzett aggodalom miatt, mert milliók esnek ki jelenleg az oktatásból, pedig az egyetlenegy kiút számukra a nyomorból a tudáson át vezetne, és közben már milliók éheznek.
Rövidesen újra Nigériába, Onitshába utazol. Miben tudsz segíteni most, mi lesz a legfontosabb tevékenységed?
Az orvosi szaktudásom az egyetlen, ami miatt személyesen kell ott lennem, hogy szűrővizsgálatokat végezhessek és a gyógyulás lehetőségét megteremtsem a tífuszban, maláriában, hepatitiszben és egyéb fertőző vagy krónikus betegségekben szenvedőknek. Az összegyűjtött pénz szétosztásához, az ösztöndíjak kifizetéséhez, a rizs kiosztásához nem lenne szükség a személyes ottlétemre. Az orvosi szaktudásom az, amit nem tudok átutalni egy bankszámlára.
Már majdnem befejeztük az interjút, amikor érkezett a szörnyű hír: a dél-nigériai Owo városában, a pünkösdvasárnapi mise idején fegyveresek rontottak be a templomba, sok embert meglőttek, legalább ötvenen meghaltak. Dr. Fodor Rékát lesújtotta a hír, pedig nem ez az első, keresztények elleni atrocitás, ami közelről érinti őt is.
Soha többé nem mondhatjuk már azt, hogy a keresztényüldözés csak Észak-Nigériában zajlik, és minket délen ez nem érint. Onitshától ez a vérengzés mindössze 200 kilométerre történt.
Pünkösd előtt egyébként négy papot is elraboltak, de őket sikerült kiváltani. Az emberrablás nem a legrosszabb bűncselekmény, mert azt inkább anyagi nyereségvágyból követik el, így van remény a szabadulásra.
De a vasárnapi bűncselekmény nagyon kilátástalanná teszi a helyzetet. Hamarosan visszamegyek, ahogy össze tudom szedni a pénzt, mert még inkább szükség van a segítségre. Nincs elég kórházi kapacitás a sebesültek ellátására sem, ezért Okeke onitshai érsek atya felajánlott 50 ágyat a Borromeo Szent Károly kórházban a szállítható sebesültek kezelésére, én meg felajánlottam, hogy ha kint leszek, ingyen adok orvosi segítséget.
Képek: Facebook, Merényi Zita/Magyar Kurír
