Az országban összesen 11 103 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt a tavalyi év első kilenc hónapjában, Vas vármegye útjain 366 ilyen esetet regisztráltak ugyanezen időszakban. A KSH elemzése kiemeli: a balesetek száma itt az országosnál (4,3%) nagyobb mértékben, 9,6%-kal emelkedett a járvány által sújtott, a korlátozások miatt mérsékelt járműforgalommal jellemezhető 2021. I–III. negyedévihez képest, ugyanakkor 2,1 százalékkal kevesebb volt, mint a Covid19-járvány nélküli 2019. I–III. negyedévben.
A vasi balesetekből 97 végződött súlyos, 260 könnyű sérüléssel, az előbbiek száma 7,8, az utóbbiaké tizedével emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A halálos balesetek száma (9) eggyel nőtt, arányuk az összes balesetből 2,5% volt, kevesebb, mint az országos átlag (3,1%).
Az elemzésből kiderül az is, a balesetek 95%-a járművezetők hibájából következett be, jellemzően a sebesség nem megfelelő megválasztása (az összes baleset 34%-a) és az elsőbbség meg nem adása (22%) miatt. 2022 I–III. negyedévében 36 balesetnél mutattak ki alkoholos befolyásoltságot.
Az emelkedő balesetszámmal összefüggésben a közlekedési balesetekben az egy évvel korábbinál 8 %-kal többen, összesen 486-an sérültek meg.
Forrás: vaol.hu