A húsvéti tojás és a nyúl

A húsvéti tojást tyúkok tojják. Ezt főzik meg és színezik, továbbá sok helyen díszítik is. Ennek ellenére a húsvéti tojásról azt mondják, hogy a nyuszi hozza. Hogyan lehet ezt az ellentmondást feloldani?!?

A német hagyományban már a középkor idején ismert volt, hogy a nyúl készíti el a fészket, amelyikbe elhelyezi a húsvéti tojásokat. Egy 1682-ben kiadott „A húsvéti tojásokról” (latinul: De ovis Pachalisbus) című gyógyászati szatírában olvashatunk erről először. A termékenység istennőjeként tisztelték a kelták Ostará-t – innen a húsvét német neve, az Ostern –, akinek az alakjához már a termékenységet, s így az újjászületést is jelképező nyúl, valamint a színes tojások is kötődtek, amiket a nyúl tojt.

A 7–8. században élt angol tudós szerzetes, Beda Venerabilis is leírta Ostara kapcsán, hogy az istennő a gyerekek szórakoztatására egyik kedvenc madarát – mások galambról beszélnek – nyúllá változtatta, amelyik hamarosan színes tojásokat kezdett tojni, amiket az istenség a gyerekeknek ajándékozott. – Más vallások mellett a keresztény szimbolikában is megjelent a nyúl: a padernborni érsekség katedrálisának 16. század elején faragott ablakán a Szentháromságot szimbolizálja a háromnyúl-képe; a fülüknél összefonódó nyulaknak az ábrázolás alapján csak három – egymással találkozó – füle van. E szimbólum révén a nyúl a feltámadó Krisztus teljes isteni mivoltára utalhat.

Nyelvi fejtegetéssel is próbáltak közelebb jutni a húsvéti tojást tojó nyúl történetéhez: a császármadár németül „Haselhuhn”, s ennek a rövidülésével eljuthatunk a „Hase” a (mezei) nyúl kifejezésig; innen pedig már csak egy lépés a tojó nyúl képzet kialakulásához.

Ausztráliában a „easter bunny”, azaz a húsvéti nyúl helyett az ausztrál erszényes nyulat („easter bilby”) kísérlik meg bevezetni, mert ott a mezei nyúl nem őshonos, és invazív, betelepített fajként nagy károkat okoz a természet egyensúlyban.

***

„Vízbevető hétfő”

Az 1500-as években már feljegyezték a „vízbevető hétfő” és a „vízbehányó hétfő” elnevezéseket is húsvét hétfő neveként.

A húsvéthétfői szokások között a legismertebb a locsolás. A falusi hagyomány szerint a legények a lányokra legalább egy-egy vödör kútból húzott vizet burítottak, ami erőteljes „hidegzuhany” volt. Arról azonban megfeledkeztünk, hogy még a 20. század első felében ennek megvolt a fordítottja is: húsvét kedden a lányok öntözték meg a legényeket. Czoczor Gergely és Fogarasi János szótárában, amelyet  1862 és 1874 között látott napvilágot, a húsvétkedd címszónál így fogalmaztak: „máskép: öntöző kedd, mely napon a fehérszemélyek viszszaadják a férfiaknak a tegnapi, azaz húsvéthétfői kölcsönt, s megöntözik őket.” Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae (1736) című művében még így fogalmazott: ,, ... úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben ...”.

Ennek finomkodó formájáról a korabeli sajtó az 1880-as években adott hírt: az úrfiak akkor már szagosvízzel, rózsavízzel jártak a lányos házakhoz kis fioláikkal locsolni.

A locsolás húsvétkor még a lengyeleknél szokásos. A bolgárok húsvétkor nem locsolkodnak, hanem tojással dobálják meg egymást. A szlovákok egy csoportjánál, s részben a németeknél is a húsvéti korbácsolás terjedt el – hasonló jókívánságokkal, mint az aprószenteki, karácsonyi korbácsolásnál. Ez a szokás több, szlovákok lakta dunántúli településen ma is él. Finnországban is vesszőznek húsvétkor.

***

„ne legyen köztetek reménytelen senki!”

Végezetül a csiki Farkaslakáról gyűjtött locsolóverssel zárjuk a kisebb hírű húsvéti népszokásokat, azzal, amelyik az idei húsvétkor igazán aktuális: különösen az utolsó négy sora. Tekintse a kedves olvasó jelképes húsvéti hétfői megöntözésnek.

Volt egyszer egy ember, messze lakott, messze,

ahonnan tavasszal jön ide a fecske.

Jó volt az ember, és mégis megölték,

igaz mondásáért keresztre szegezték.

Három egész nap volt eltemetve mélyen,

még az áldott nap is megállott az égen.

Az igazság nem hal meg, az igazság mindig él,

el-eltemetik, de sírjából kikél.

Három nap múltából sírjából föltámadt,

jóknak arcáról oda lett a bánat.