Kínában már Kr.u. 900 körül feketelőporral töltött bambuszrudakat meggyújtva a tűzzel, füsttel és durranással űzték el a rossz szellemeket. A feljegyzések szerint az első - maiakhoz hasonló - tűzijátékot Kínában tartották a XII. században, ahol később azok az egyházi szertartások, ünnepek vagy például a császár születésnapjának kísérő eseményei lettek, melyekhez már tűzijátékanyag-gyárat is építettek. Kína mellett később Japánban is létesült gyár. Az első európai gyárak Münchenben (Németország), Velencében (Olaszország) majd Angliában jelentek meg. A mediterrán országok, főként Spanyolország, Olaszország és Málta ma is nagy gyártói hagyománnyal rendelkeznek, de Franciaország is kiemelkedő. Hazánkban az első üzemet a XX. század elején Emmerling Adolf alapította Pesterzsébeten, melyet 1946-ban államosítottak és később Balatonfűzfő-re költöztettek. Mivel a gyártásnak még ma is csak elenyésző fázisa gépesíthető, ezért nagy az élő munka igénye a tűzijáték termékeknek. Elsősorban az olcsó munkaerő miatt, és csak másodsorban az évezredes tapasztalat miatt, a tűzijátékok termelése ma is zömmel Kínában történik, de meg kell még említeni a következő országokat is, ahol jelentős volumenű gyártás történik: Japán, Dél-Korea, India, Mexikó.
Tűzijáték, mint szolgáltatás
Szórakoztatási célból, főleg ünnepek, kiemelkedő események emlékezetessé tétele, hangulatának fokozása végett különféle pirotechnikai (tűzijáték) termékek művészi elműködtetése pirotechnikus szakember irányítása mellett.
Európában a reneszánsz idején jelent meg a tűzijáték, és eleinte csak egyházi személyek kiváltsága volt. A feljegyzések szerint Magyarországon először Mátyás király esküvőjén tartottak tűzijátékot 1476-ban, majd 1686-ban Budavár visszafoglalását ünnepelték meg tűzijátékkal. A XVII. századtól már a gazdagabb polgárok is tűzijátékozhattak, de a II. világháború után a tűzijáték is állami monopóliummá vált, és évente csak néhány alkalommal láthattak az emberek, például április 4-én vagy augusztus 20-án. Teleki György és Fekete Károly gépészmérnökök Európában 1965-ben először alkalmaztak elektromos indítógépet a budapesti tűzijáték elműködtetéséhez. A rendszerváltás után 1992-ben Gyulán tartották az első privát tűzijátékot, mely az egész szakma újraéledését hozta magával. Ma már szinte nincs hétvége, amikor ne lenne valahol tűzijáték.