Teljesen politikamentes leszek. Momentum ide, Momentum oda, egyszerűen nem tudok már azon a dolgon se túllépni, hogy valakinek tizenkettő oldalt plagizálnia kellett “szakdolgozat” címen.
Nekünk, anno 2000 körül - bár nagyon rég volt, azért még emlékszem - minimum 50 oldalt kellett értelmes szövegként, saját kutatásként leadni diplomamunkaként. Enélkül nem lehetett felsőfokú (egyetemi, jelentsen ez bármit) végzettséget szerezni, ez volt a belépő.
Ja, csak mondom, könyvtárba kellett járni, nem volt ott a gugli, szóval például ilyen rejtélyes dolgokat is tudni kellett, hogyan kell egy könyvet kikérni, sőt, még jegyzeteltünk is, képzeljük csak el, a saját kezünket használtuk írásra!
Meg persze kellettek a sikeresen teljesített vizsgák, kollokviumok, szigorlatok. Aztán jöttek az államvizsgák, s persze a szakdolgozat. Az évfolyam magja, amiben elkezdtem az egyetemet, addigra összecsiszolódott. Össze is kellett csiszolódnia, hiszen összesen 40-en maradtunk ugyanazok, a többiek - a kezdő csapat több mint kétharmada - lemorzsolódott.
Többségükben ők is elvégezték persze aztán az egyetemet, de nálunk volt olyan, hogy évismétlés. Ha nem teljesítettük a vizsgát, szép magyar nyelven, megbuktunk, akkor nem “kreditet” nem teljesítettünk, hanem egyszerűen és szimplán évet ismételtünk. Mehetett valaki isten hírével hat hónapra mosogatni, aztán még a kimaradt félévet ki is kellett fizetni.
Nyilván akkor még kőbaltával szaladtak a mamutok után, annyira régen volt, na, hát értem én, nem csak az interneten lehetett mindent “kibányászni” - értsd, beütni a keresőbe, annyira gáz!
Nekem több évfolyamtársnőm a kezével (!) írta szépírással a szakdolgozatát, hát aztán szóltak, hogy inkább azért gépelje le, úgyhogy írógéppel (!) beütötte az anyagot.
Szóval akkoriban ez a “kopipészt” dolog már csak technikailag sem mindenkinek jöhetett össze, ennek az az egyszerű oka, hogy nem volt mindenkinek számítógépe.
Azóta eltelt pár év, a technika fejlődött, az oktatás változott, néhány dolog viszont nagyon is ugyanaz maradt.
A munka és a becsületesség maradt ugyanaz, elárulom.
Ha valaki még kőkemény 12 oldalt is plagizál, magyarul ellop, ráadásul a saját szakdolgozatában, na, attól vajon - de tényleg - mit várjunk? Hogyan vegyük komolyan?
Szóval ezek a fiúk élcelődnek, mert frissek és trendik. Meg etikáról beszélnek, meg modernitásról, amit csak és kizárólag ők értenek. Donát is trendi és vicces. Élcelődik például olyan dolgokon, mint a “népviselet”.
Történt ugyanis, hogy a parlament megemlékezett a népképviseletről. Donát, talán logikailag összefüggésben a szövegértési képességeivel, olvasás közben három betűcskét kihagyott a szóból - bizonyára nem vehette észre a nagy buzgóságban, s elkezdett vicceskedni, hogy haha, meg hihi, milyen buták is ott a parlamentben, milyen mucsaiak, a népviselet mennyire nem trendi.
Az már csak hab a tortán, hogy a népviselet is komoly, tisztelni való dolog, emberek identitása áll mögötte. Persze lehet, hogy valakinek vicces, hogy mondjuk egy lány Székelyudvarhelyt elmegy táncolni abban a népviseletben, amit ősei évszázadokon keresztül hordtak büszkén. Neki ez az identitása része. Teszem hozzá, ezért - az identitás, a kulturális gyökerek vállalásáért - embereket rosszabb helyeken Erdélyben, Délvidéken megvertek, meggyaláztak.
Ez a fiú meg kiröhögi őket. Úgy, hogy ráadásul olvasni se tud.
Hát ennyi, mindenki vonja le a következtetést róla - vagy róluk, ha mondjuk a Momentumos pártelnökük eszmefuttatása jut eszünkbe az atomerőműről, amit speciel napelemnek nézett. (De tényleg, és pacekba be is mondta a kamerába, ó, nem hittem el addig, amíg saját szememmel nem láttam...)
Lehet, hogy ha elolvasnak ezt-azt, talán pár könyvet is, akkor majd beszélgethetünk fontos dolgokról, erkölcsről, közéletről, ilyenekről. Ha majd lesz miről.
Illusztráció: dogaangyal.hu
