Az 1881-ben született mester 1935-ben, azaz 54 éves korában két évre felhagyott a festészettel és írni kezdett. Verseket, színdarabokat, nem csak spanyolul, franciául is. Nos, ezek az írások tele voltak helyesírási hibákkal, melyeket Picasso egyszerűen nem volt hajlandó kijavítani. Úgy vélte, az egyénisége veszne el egy olyan szabályrendszerben, amihez semmi köze…

A farkon csípett vágy című színdarabjában a következő neveket adta a szereplőinek:  Nagylábujj, Tyúkszem, Bütyök, Sovány szorongás, Kövér szorongás, Függönyök és hasonlók. Szépen leírhatták a személy karakterét ezek a nevek, az biztos.

A 2. világháború idején Gestapo zaklatta a mestert, egy tiszt meg is látogatta műtermében. A Guernica fotójára pillantva azt kérdezte: „Ezt ön csinálta?” „Nem. Ön.” hangzott a válasz.

Történt egyszer, hogy egy szegény művész látogatta meg Picassot egy neki tulajdonított festményével, melyet hitelesítetni szeretett volna. Picasso azonban hamisítványnak nevezte a képet. Megismétlődött a szituáció még párszor, míg a szegény művész kifakadt: „De hát a saját szememmel láttam, amikor festette!” „Persze, de miért pont én ne tudnék Picassot hamisítani?” – így a mester.

Picasso és Gertrude Stein jó barátságot ápoltak egymással. Gertrude több, mint 80 órát ült modellt a festőóriásnak a róla készülő kép kedvéért. Picasso azonban habár még korántsem volt kész, el akart utazni Spanyolországba. Megoldásként a fej helyett csak egy nagy fehér pacát rajzolt a képre, majd visszatérését követően, hónapokkal később, emlékezetből megfestette az arcot is. Ugyanakkor nem sikerülhetett igazán, mert többen is a szemére vetették, hogy nem így néz ki a hölgy. Mire Picasso csak vállat vont: „Na és? Majd így fog.”

Dél-franciaországi otthonában sok látogató megfordult, és sokaknak fel is tűnt, hogy nincs a falon egyetlen Picasso kép sem. „Mi van Pablo, nem szereted a saját műveidet?”-kérdezték.  „Ó, dehogynem – válaszolta – pont ellenkezőleg! Csak sajnos én nem engedhetek meg magamnak egy Picassot!”