Ukrajna nem egyesíti az EU-t, mint azt az elmúlt hónapok politikai mantrázása sugallta, hanem éppen ellenkezőleg: megosztja. Ezt vélhetően az integrációs szervezet vezetői is egyre világosabban látják. Más kérdés, hogy nyíltan erről nem beszélnek - írja a Világgazdaság.
Tetteik bizonyítják: az utolsó pillanatban, a december közepére tervezett Európai Tanács- (EUCO-) csúcs előtt az EU-vezetők kapkodva utazgatnak a gyújtópontok, Berlin, Kijev, Budapest között, próbálják kivasalni az ellentétektől egyre jobban gyűrődő EU-t – csak néhány nap választ el az egyik legnehezebbnek ígérkező, december közepén összeülő EUCO-csúcstalálkozótól, és néhány hónap a kulcsfontosságú 2024-es európai parlamenti választásoktól.
Európai értékrend?
Emellett az EU-ban, amelynek a célja a közös piac és az „európai értékrend” védelme, egyértelműen és többek számára aggasztóan az utóbbi felé billen a mérleg nyelve. Példa rá Kijev.
Ukrajna sem nem különösebben demokratikus, sem nem liberális államberendezkedésű ország,
viszont Oroszország legfontosabb szomszédja, amely Európa legtöbb, legjobb minőségű termőföldjeit birtokolja (stratégiai adottság!), és hogy ezek a földek ténylegesen kinek a tulajdonában vannak, nehéz megválaszolni. Mégis az EU-csatlakozási sor elejére tették a moldávokkal együtt (Grúzia tartalékban: vélhetően a fő kritérium, hogy mennyire hajlandó elhatárolódni Moszkvától), miközben az EU-felvételre türelmesen várakozó balkániakban forr a düh a jobbról előzők láttán. Szkopjéban (2005 óta vár a felvételre), Pristinában (2010), Belgrádban (2012) tisztában vannak vele, hogy Kijev (2022) és Chisinau (2022) felvételét nagymértékben brüsszeli politikai (és gazdasági) érdekek mentén szorgalmazzák.
Álszent tagállamok
Már nem Budapest a fő kerékkötő, hanem Berlin, Olaf Scholz német kancellár – legalábbis a Politico európai kiadásainak gyökerét adó brüsszeli napi hírlevél (Brussels Playbook) sztárszerkesztője, írója, a Politico diplomáciai főtudósítója, Jacopo Barigazzi szerint. A két éve a német Axel Springer Verlag ellenőrzése alatt működő Politico is azt írja, hogy noha a magyar kormányfő hosszú távon gondolkodik, a szlovákiai, hollandiai fejlemények rövid távon is őt támogatják.
Berlin nem hivatalosan panaszkodik, hogy milyen álszentek az Ukrajnát segítő EU-tagállamok,
amelyek saját, lecserélésre szánt, elavulóban lévő fegyverzetüket – Dánia, Hollandia – miután megkapták az első, egy generációval újabb amerikai F–35-ösöket, az öregecske, Block 15-ös F–16-osokat – segítségként odaadják Ukrajnának, miközben pénzeket kasszíroznak be ezért az EPF-ből, az Európai Béke Mechanizmusból. Szándékosan adhatták a szerveződésnek a homályos értelmű-rendeltetésű (az EU-dokumentumokban off-budget funding mechanismként, költségvetésen kívüli kifizetőhelyként emlegetik) EPF nevet. Emellett az EU-eszközhiány enyhítésére Charles Michel ET-elnök „védelmi kötvények” kibocsátását szorgalmazza.
Scholz Macron ellen
Németország nagy erőfeszítéseket tesz, hogy belpolitikai és gazdasági válsága, a hármas koalíció egyre csikorgóbb együttműködése közepette megállítsa Macron elnök Franciaországa meghatározó EU-hatalommá válását. Aminek még a kevésbé valószínű tartalékos változata sincs ellentétben az Élysée-palota alapirányával. Ugyanis a szélsőjobboldali Marine Le Pen esetleges hatalomra jutása, kormányalakítása is a Gloire, a gall kakas európai pozíciói újrafényesítését szolgálhatja. Berlint lehet ama, a Stern útján kiszivárogtatott idea mögött sejteni, hogy
az EU-nak önálló atomfegyver kellene!
Ami nem francia (és persze nem angol) – hanem: német lehet... csak ezt így nem merik leírni. Az atomfegyverötletet a neves német politológus, Herfried Münkler gondolataként „adják el” a hetilapban – aki kézről kézre vándorló „piros gombos kofferként” írja le a bombák indítóberendezését.
Újra lőporos hordó lehet a Balkán
Némileg félrecsúsztatva a lényeget, de a nyugat-európai médiafősodor végre tudomást vett az észak-macedóniai külügyminiszter komoly figyelmeztetéséről. Az EU-hoz tartozni akaró balkáni országok úgy érzékelik, hogy az integrációs szervezet az ő rovásukra, az ő hátukon vinné be az unióba Ukrajnát.
A balkáni EU-csatlakozni kívánók csoportját az uniós csatlakozás mint szinte az egyetlen ragasztó köti össze.
Ha ez az összetartó erő megszűnik, vagy gyengül – például Ukrajna (Moldova) soron kívüli EU-csatlakozásával, ami a többiek, a „balkániak” hátrébb sorolásával, nagy problémák (etnikai, vallási, külgazdasági, területi stb.) adódhatnak a Balkánon. A veszélyes folyamatot Bujar Osmani külügyminiszter, a Szkopjéban a minap tartott EBESZ-találkozó házigazdája „etnikai dominóeffektusnak” nevezte. Amiről nem beszélt: az EU-hoz csatlakozni kívánók – miként Ukrajna – Európa legszegényebb államaihoz tartoznak, a mezőgazdasággal, mint fő megélhetési forrással. Azaz közvetlen versenytársai lesznek a hozzájuk képes hatalmas, jelenleg mintegy 30 milliós Ukrajnának – amely letarolja előlük az agrártámogatási alap erőforrásait, lemeríti az EU-büdzsét.
Szanciós aknamező
Zavar mutatkozik az erőben a szankciófronton is. Nem az a legérdekesebb Brüsszel legújabb büntetőcsomagjában, ami benne van (nyers gyémánt, réz), hanem ami nincs – írja Gabriel Gavin és Victor Jack. A csomagkészítők gondosan elkerülték az energiaszektort, ami a legjobban fájhatna Moszkvának (de nem kevésbé az EU-tagok egy részének). Nemhogy az oroszországi cseppfolyósított földgáz (LNG) importjához nem nyúltak – ami csak az idén több mint hatmilliárd dolláros bevételhez juttatta az eladókat –, de az olajár hordónkénti hatvandolláros sapkáját sem húzták lejjebb. Mi több, Moszkva dinamikusan terjeszkedő és nagy pénzeket mozgató, globális atomerőmű-építési (export)programjához sem volt egy rossz szavuk sem.
Forrás: vg.hu
Fotó: Anadolu via AFP; AFP
