Újabb fejlesztések a büki gyógyfürdőben: elkészült a központi konyha és az étterem

• 2023. június 10., szombat •
Egymás után készülnek el a beruházások Bükfürdőn. A gyógyfürdőben már üzemel a központi konyha, hamarosan megnyílik az új étterem. A teljesen átépített fő tér műszaki átadása pénteken volt.
Újabb fejlesztések a büki gyógyfürdőben: elkészült a központi konyha és az étterem

Az elmúlt időszakban a „Bükfürdő 2021” keretében több beruházás is történt a büki városrészben. Ezekhez a kormány a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében 3,9 milliárd forint támogatást biztosított. A gyógyfürdő ebből a keretből 687 millió forint plusz pénzhez jutott, ehhez 609 millió forint önerőt tett hozzá. Az első ütemben tavaly kibővítették a Thermal Caminget, ahol több fejlesztést is végrehajtottak. 

A második fejezetről a pénteki sajtótájékoztatón Cziráki László, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Bükfürdő Gastro fejlesztés lezárultával tovább javult az ellátás biztonsága és színvonala. 

- Megépült egy új központi konyha, ahonnan a strandterületen és a fedett fürdőrészben működő éttermeket szolgálják ki – tette hozzá. – A konyha április óta üzemel, az új éttermet a hónap közepén nyitjuk meg a vendégeink részére. 

A szót ezt követően dr. Németh Sándor polgármester vette át, aki bejelentette, a teljesen átépített Termál tér műszaki átadása pénteken megtörtént. 

- A közelmúltban több olyan fejlesztés átadóján is részt vettünk, amelyek Bükfürdőn, vagy a város többi részén valósultak meg – folytatta. – Több szempontból is sikertörténet, ami Bükfürdőn történt. Mindez a példás összefogás eredménye. Fókuszáltunk a gyógyfürdő biztonságos működésére, miként arra is, hogy a meglévő turisztikai attrakciókat olyanokkal egészítsük ki, amelyeknek köszönhetően útra kelnek a turisták, és a meglévők visszatérnek. 

Ágh Péter, Észak-vas vármegye országgyűlési képviselője emlékeztetett, annak idején azt ígérték, azáltal, hogy Bükfürdő turisztikai térség lesz, új lehetőséget kat. - Eltelt pár év azt láthatjuk, a vállalások megvalósultak – emelte ki a képviselő. – Akkor, amikor a támogatásokról szóló döntések megszülettek, még javában tartott a koronavírus-járvány. A kormány azt gondolta, abból a helyzetből is van kiút, hiszen készen kellett állunk arra, a lezárások egyszer véget érnek. Bükfürdő lépésről, lépésre újult meg, és így teljessé vált a turisztikai csomag. Ez pedig biztos alapot arra, hogy a fürdő a következő időszak felmerülő kihívásait is megoldja. 

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére