- Ez egy komoly váltás az életemben, annál is inkább, mert az elmúlt tizenhét évben folyamatosan Jordán Tamás volt az igazgatóm. Azért ez egy igen jelentős időszak, és egy nagyon komoly munkakapcsolat volt, és részemről egy erős elköteleződés Tamás elképzelései és a színháza mellett. A tizenkét évből tíz csodálatosan telt, de a vége felé számomra egy kicsit elfáradt a dolog. Az utóbbi két évben Tamás is kevesebb időt töltött lent, hiányzott a jelenléte, egyfajta ürességet éreztem. A pályám során mindig akkor szerződtem el egy színháztól, amikor úgy éreztem, hogy a munkahelyemre megyek be. Az utolsó két évben Szombathelyen is azt éreztem, hogy oda én dolgozni járok, hogy a színészet számomra munka, és akkor azt mondtam, bármennyire is szeretem a várost, onnan el kell köszönni. Az ott töltött időszak nagyon szép és nagyon markáns emlék marad számomra, hiszen „sínre tettük” a szombathelyi színházat, és abban, szerénytelenség nélkül mondhatom, nekem is részem volt. Mindemellett úgy érzem, hogy egy igazán jó váltást csináltam, mert Fehérváron egy hasonló szellemű társulattal találkoztam, mint a szombathelyi, egy kimondottan erős, elhivatott, nagyon jól dolgozó csapattal - fogalmazott az interjúban a színész, aki a mostani évadban még vendégművészként vett részt a fehérvári teátrum Trianon című előadásában.
- A Trianon egy nagyon érdekes előadás, a műfaját tekintve dokumentumdráma. Március 7-én mutattuk be, de sajnos nem tudtuk „kijátszani” a vírushelyzet miatt. Az előadásban Apponyi Albert grófot játszom, akinek a híres védőbeszéde, egy tízperces monológ, az előadás utolsó harmadában hangzik el. Borzasztóan örültem ennek a munkának, mert egy izgalmas szerepet kaptam. Habár a monológgal megszenvedtem rendesen, igazi próbatétel volt az agyamnak, illetve a memóriámnak, de úgy érzem, hogy jól sikerült. A következő feladat a jövő évad első bemutatójában vár rám. Szeptember végén mutatjuk be Az ember tragédiája 2. című darabot, és már augusztus elején elkezdjük próbálni, úgyhogy akkortól rögtön élesben gyakorolhatom majd, hogy milyen innen bejárni a színházba. Ez azt jelenti, hogy szeptember végéig-október közepéig, ahogy az időjárás engedi, maradok Paloznakon - összegzett, és egyben előre is tekintett Trokán Péter.
A színművész áprilisban tette át székhelyét a Balaton környékére, pontosabban Paloznakra, ahol boldogult emlékű Kránitz Lajos unszolására vett egy kis házat, ami aztán 8 év alatt sikerült is felújítania, átalakítania.
- Nagyon érdekes volt áprilisban leköltözni, amikor esténként még be kellett fűteni, de azt sem bántam. Sok minden miatt élveztem, hogy itt ért a tavasz: egyrészt csodálatos volt látni, ahogy elkezdődik a kikelet, és zöldbe borul a természet, ezt eddig még nem tudtam megélni itt a tó mellett. Gyakorlati szempontból is fontos volt, hogy korábban jöttem, mint általában, mert most nagyon szépen el tudtam végezni minden munkát a szőlőmben. Eddig tavasszal mindig csak lerohantam, gyorsan megpermeztem, amit kell, meg sietve lenyírtam a füvet, aztán mentem is tovább a dolgomra. Most végre volt és van időm mindenre. Nagyon tanulságos volt ez a karanténos időszak, mert sehova nem kellett rohannom, a kötelezettségek a hátam mögött voltak már, és tudtam, hogy innentől kezdve a nyár végéig már nincs határidős feladatom. Végre volt időm arra, hogy leüljek és nyugodtan eltöprengjek azon, hogy miként is kellene eltöltenem a még hátralévő tizenvalahány évet, ha a Jóisten is engedi.
Trokán Pétert nagyobbik lánya, Anna három évvel ezelőtt ajándékozta meg egy unokával. A színésznek nagyon tetszik a nagypapa szerep, annak pedig még inkább örül, hogy már gyakrabban láthatja unokáját, mint tavasszal. Az elmúlt hónapokban ugyanis csak keveset találkozhattak.
- Remélhetőleg unokámmal be tudjuk pótolni az elmaradt találkozásokat, méghozzá itt, Paloznakon. Anna lányom ugyanis elkezdett próbálni Kőszegen, egy nyári bemutatóra készül a Várszínházban, és három hétre odautazik. Az idő alatt Karesz itt lesz Veszprémben az édesapjával, mert az ő szülei ott élnek. A vejemmel megbeszéltük, hogy sokszor átjönnek majd hozzám, és akkor hatalmas fiús bulikat csapunk hármasban. Alig várom!
fotó: Zih Zsolt / MTVA Fotó
