Szurikáták születtek a Szegedi Vadasparkban, a látogatók odavannak értük (VIDEÓ)

• 2023. június 22., csütörtök •
A jelenlegi szülők 2021-ben érkeztek Szegedre Pécsről és Budapestről.
Szurikáták születtek a Szegedi Vadasparkban, a látogatók odavannak értük (VIDEÓ)

Öt szurikáta (Suricata suricatta) született a Szegedi Vadasparkban, a kölykök szépen cseperednek, így a közönségkedvencnek számító cibetmacska-féléket a látogatók is megfigyelhetik tágas kifutójukban – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szerdán az MTI-t. Az öt kölyök május közepén tűnt fel a szurikáták földalatti üregrendszereiknek bejáratánál, a szülők és testvérek akkor még izgatottan vigyázták őket, hiszen kissé korainak tűnt, hogy a felszínre jöjjenek. A közös gondoskodásnak köszönhetően azonban nem történt baj, azóta mindegyikük szépen és egészségesen fejlődik - olvasható a Mandineren.

A szegedi állatkertben régóta gondoznak szurikátákat. A jelenlegi szülők 2021-ben érkeztek Szegedre Pécsről és Budapestről. Azt, hogy szépen egymásra találhattak, és jól érzik magukat a vadasparkban, az is mutatja, hogy immár három alomból származó tíz utódjukkal együtt élnek igen mozgalmas életet kifutójukban. Hosszabb távon természetesen a felnövő utódok más állatkertekbe kerülnek, hiszen véges a tartóhely kapacitása, ahogy vadon is elvándorolnak idővel a fiatalok.

A szurikáták Dél-Afrika száraz szavannáin nagy családokban élnek, amelyekben csak az alfa-nőstény szaporodik, a többiek segítenek az utódok nevelésében. A kölykök október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra.
Forrás: mandiner.hu, (MTI) 

Nyitókép: Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére