Stresszlégzéssel élünk, miközben egy helyben ülünk - ez sok baj forrása

há • 2023. október 12., csütörtök •
Így aludni sem lehet rendesen, erre pedig az egészségünk is rámehet. A nagy sikerű Kortalanul program kidolgozója, Lakatos Péter tréner szombathelyi előadásán azt is elárulja, mindez hogyan függ össze táplálkozással, edzéssel, életminőséggel.
Stresszlégzéssel élünk, miközben egy helyben ülünk - ez sok baj forrása

Nem ismeretlen Lakatos Péter neve Szombathelyen - azok körében sem, akik távol tartják magukat az online platformokon szerveződő csoportoktól. Akik pedig a közösségi médiában vagy az offline világban is követői a trénernek, pláne tudják, hogy mire számítsanak november 3-án, amikor Paksi Andrással együtt tart előadást a Megyeházán.

Levegőt venni, ugye, mindenki tud - vághatjuk rá rögtön, miután Lakatos Péter elárulja, hogy a légzés lesz a fő téma, de álljunk is meg egy pillanatra! Miért érdemes foglalkozni azzal, amit egyébként ösztönösen végzünk?

- Éppen ezért, mert természetesnek vesszük, és az a helyzet, hogy bár tényleg az, mégis idővel a stressz hatására és más okokból elfelejtünk jól lélegezni. Korántsem evidens már az embereknek. Stresszlégzésnek mondjuk, amikor nyugalmi helyzetben - pontosabban nem edzés alatt - a légzés látható és hallható. Ennél jobb definíció nem létezik. Az emberek többsége folyamatosan olyan stresszben él, amire nem vagyunk felkészülve. Amikor a szervezet stresszben van, és arra készül, hogy veszélyben leszünk, kergetni fognak, akkor nyilvánvalóan védelmi lépéseket tesz, és az egyik ilyen az, hogy szaporábbá válik a légzés - gondolván arra, hogy rengeteg oxigénre lesz szükségünk. Valójában pedig mi történik? Egy helyben ülünk a számítógép előtt - és ez nem jó így - jegyzi meg az előadó.

A legfontosabb, hogy alapvetően orrlégzéssel lélegezzünk. Gyakran látjuk, hogy valós terhelés nélkül is szájlégzéssel élik sokan az életüket. Önmagában ez nem tűnik nagy problémának, de mégis az. Nézzük meg, egy allergiás esetében így közvetlenül, szűrés nélkül, tele allergénekkel jut bele direkt a légcsőbe és a tüdőbe a levegő. Tehát már az egy komoly stressz, ha nem használja levegővételnél valaki az orrát.

Ez mindennek az alapja, enélkül nehéz beszélni a további témákról: edzésről, regenerációról, nyugalomról, alvásról - éppen ezért nagyon fontos, hogy minderről szó essen az előadáson. Miért kulcskérdés az alvás? - Úgy vagyunk kitalálva, hogy elegendő alvással tudunk optimálisan működni. A tudomány már megfogalmazta és egyetért abban, hogy mennyi alvásra van szüksége egy embernek, de a többség spórol rajta. Időt akarunk nyerni, és honnan máshonnan vennénk el, mint az alvásidőből! Sajnos - teszi hozzá a tréner, hiszen ezért komoly árat fizetünk. Szinte nincs olyan krónikus betegség, amit ne lehetne összefüggésbe hozni az alvászavarral. Szélsőséges esetben ez azt is jelentheti, hogy valaki alvási apnoés. Az igazat megvallva ez az eset nem is annyira szélsőséges: a felnőtt populációban ma már nem olyan ritka, mint korábban. Egyes nyugati területeken - szemben a korábbi néhány százalékkal - akár 40-50 százalékot is érinthet az 50 év felettiek körében.

November 3-án, ahogy Paksi Andrásnak, úgy Lakatos Péternek is az lesz a célja, hogy unalmas, száraz tudományosság helyett praktikus tanácsokkal lássa el a közönséget, sőt az érdeklődők még gyakorolni is tudnak bizonyos technikákat a helyszínen.
 

közösség

további frisss

lap tetejére