A holokauszt áldozataira: háromezernél is több elhurcolt szombathelyi zsidóra, köztük 613 gyermekre emlékeztek a jelenlévők. A 76 évvel ezelőtt történteket egyházi és városi vezetők idézték fel, emlékeztetve az utókort a tragédiára.
A szombathelyi zsidó hitközség nevében Márkus Sándor elnök mondott beszédet, aki párhuzamot vont a második világháború alatti reményvesztett idők, és a közelmúlt járványos időszaka között, mondván: mindig van ok a bizakodásra, hogy a nehézségek, a borzalmak túlélhetőek. Ez adott erőt egykor a zsidóságnak, és ez adott reményt most is – fogalmazott. Utalt rá: a járványveszély miatt sokan most sem tudtak jelen lenni a megemlékezésen, ezért az internet és a televízió segítségével élőben közvetítették az eseményt. Köszönetet mondott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), valamint a szombathelyi önkormányzat támogatásáért, biztatásáért. – Soha nem pótolható az a veszteség, ami 76 évvel ezelőtt érte a szombathelyi zsidóságot, ezért nem felejtünk. Ezért emlékezünk meg minden évben ugyanolyan mély szomorúsággal – mondta, és hozzátette: összetartó a szombathelyi közösségük, amelyet a nehézségek mindig csak megerősítenek.
Először mondott beszédet most polgármesterként az évről évre megrendezett megemlékezésen dr. Nemény András. Személyes hangú bevezetője után azt mondta, hogy szinte nincsenek szavak arra, ami zsidósággal történt. Mintha egy film képkockái peregnének előtte, sokkal inkább úgy tudta megidézni 1944 nyarának történéseit. Ahogy a háromezernél is több szombathelyi polgár, köztük 613 gyermek csomagol, viszi mindenét, amiről úgy gondolja, hogy még kellhet, és nem gondoltak rá, hogy nem lesz rá szükségük, mert többségük sosem tér haza. Ahogy terelték őket a marhavagonokba, vajon mi járt a fejükben? Mire gondolhattak, mit érezhettek, mekkora remény élt bennük? – tette fel a kérdést. Később sajátos megközelítésből, Mészáros Hugó akkori polgármester szemszögéből nézve idézte meg a háború korát. Elmondta, hogy a városvezetőt azért tartóztatták le később, mert a zsidósággal egyeztetve jelölte ki a gettó helyszínét, ez is bűn volt. Mi mindent tehetett volna még? – vetette fel, és megjegyezte dr. Nemény András, hogy a feltett kérdésekre csak nyitott közösségek adhatnak ma választ. És Szombathely ilyen város, amely legutóbb, a járvány idején is megmutatta erényeit, erejét – fűzte hozzá. Végül úgy fogalmazott, üzenve a legifjabb generációnak is: tartsuk meg bármi áron az emberi méltóságunkat, hogy méltók lehessük az áldozatok emlékéhez.
A keresztény és zsidó kultúra elválaszthatatlan egymástól, közös a sorsuk, csak együtt beszélhetünk róluk – hangsúlyozta megemlékező beszédében Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Kitért rá: Szombathelyen mindig azt tapasztalja, hogy zsidók és nem zsidók együtt emlékeznek, partnerei egymásnak. – Felfoghatatlan az az űr, amit 600 ezer társunk hagyott úgy maga után, hogy a családjuk el sem búcsúzhatott tőlük. A Dunába lőtték őket, elgázosították őket, vagy csendben éhen haltak. Valódi gyászmunkát kell végezniük az itt maradt zsidóknak, és a leszármazottaknak, amihez nem elég a szép szó – húzta alá Heisler András.
Nem lehetett jelen, ezért felvételről szólt az emlékezőkhöz dr. Székely János, a szombathelyi egyházmegye katolikus püspöke. Anne Frank naplójának megrázó sorait idézte, amelyben a zsidó német lány a háború során megélt pillanatokat vetette papírra. A megyéspüspök nem csupán megidézte a szörnyű vészkorszakot, de a felelősöket is kíméletlenül felsorolta: a náci eszmét, és annak minden követőjét, a törvényhozókat és a kirekesztő jogszabályok végrehajtóit, a cselekvést elmulasztó szövetségeseket, a magyar államvezetést, és a társadalom megannyi tagját. Végül három fontos gondolatot emelt ki: az antiszemitizmus sem a kereszténységgel, sem az emberséggel nem összeegyeztethető, és mindig van remény, ha összefogunk.
Beszédet mondott Radnóti Zoltán főrabbi, aki figyelmeztetett: ahogy múlik az idő, halványul az emlék is, és sokan széppé próbálják utólag tenni azt, amit nem lehet azzá tenni. – Ma minden arról szól, hogy éljünk a jelenben, és figyeljünk a jövőre. A hétköznapjaink a gyorsaságról szólnak, pedig igenis meg kell néha állni, vissza kell nézni, emlékezni és emlékeztetni kell. Nem helyes csak előrenézni, tudni kell, mit hagytunk magunk mögött, hogy az új nemzedékek is felismerjék, amit kell. Ha szembejön a fiatalsággal egy eszme, és nem tudják, mit jelentett egykor, újnak, jónak hihetik, ezért kötelességünk emlékeztetni őket a múltra – szögezte le a főrabbi. – A történelemkönyveket nyitva kell tartani – jegyezte meg. Utalt arra is: a dolgokat nevén kell nevezni, az áldozatok és a bűnösök nevét is meg kell jegyezni, mert aminek nincs neve, elfelejtik.
A jelenlévők ezután megkoszorúzták a zsinagóga melletti emlékművet, és elhelyezték előtte az emlékezés köveit. A Batthyány térről még néhányan átsétáltak a hitközség Zrínyi utcai látogatóközpontjába is, ahol már nemcsak az elhurcolt zsidók életét bemutató, méltán elismert Szemtől szemben című kiállítás, hanem a nemrégiben nyílt fotótörténeti tárlat is megtekinthető.
