Ringbe szállt az IBA, és beperelte a nemzeti szövetségeket megzsaroló NOB-ot

• 2024. október 08., kedd •
Ultimátumot intézett nemrég a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a tagszervezeteihez, miután körlevélben szólította fel őket arra, hogy szakítsák meg a kapcsolatot azokkal a nemzeti ökölvívó-szövetségekkel, melyek nem lépnek ki a Nemzetközi Bokszszövetségből (IBA). Nos, utóbbi nem hagyta ezt annyiban, és máris beperelte a NOB-ot, hogy megvédje a szövetségeket, amelyek kitartanak mellettük.
Ringbe szállt az IBA, és beperelte a nemzeti szövetségeket megzsaroló NOB-ot

Az ökölvívás ötkarikás jövője kritikus fordulóponthoz érkezett, ugyanis hamarosan megoldást kell találni a sportág nemzetközi szintű irányításáért folyó harcban - írja a Magyar Nemzet. A NOB 2025 elejét tűzte ki határidőként arra, hogy a nemzeti bokszszövetségek kilépjenek az IBA kötelékéből. Ennek megsegítésére még szeptember 30-án James MacLeod, a NOB-nak a nemzeti olimpiai bizottságokkal való kapcsolattartásért és az olimpiai szolidaritásért felelős igazgatója, Kit McConnell sportigazgatóval és Mariam Mahdavi jogi tanácsadóval együtt aláírt és minden nemzeti olimpiai bizottság számára elküldött levelében azt várja el minden bizottságtól, hogy amennyiben a nemzeti bokszszövetségük nem lép ki az IBA tagszervezetei közül, akkor szakítsák meg a kapcsolatukat az adott szövetséggel.

Az IBA azonnal nyíltan bírálta a NOB lépését, azzal vádolva a sportszervezetet, hogy aláássa a Nemzetközi Bokszszövetség mellett kitartó nemzeti ökölvívó szövetségek függetlenségét. Chris Robert, az IBA főtitkára botrányos politikai játszmával és zsarolással vádolta a NOB-ot, mely levelében azt sem titkolta el, ha nem teljesül az akarata, az ökölvívás nem lesz ott a 2028-as olimpián. Az IBA közvetlen beavatkozásnak minősítette a NOB-nak a nemzeti olimpiai bizottságokra gyakorolt ​​nyomását, és elutasított minden alternatív szervezetet, amelynek nincs megfelelő háttere a boksz olimpiai játékokon való jövőjének biztosításához.

Svájcban indított pert a NOB ellen az IBA

Nem kellett sokat várni arra, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség újabb lépést tegyen az érdekeinek védelmében. Az IBA jogi eljárást indított a svájci bíróságon annak érdekében, hogy megvédje nemzeti szövetségeit. A periratban azzal vádolja meg a NOB-ot, hogy tisztességtelenül eszközökkel monopolizálta az olimpiai játékok szervezésének és marketingjének globális piacát. A beadványban az IBA kiemelte a NOB azon döntését, miszerint eltiltja azokat az ökölvívókat az olimpián való részvételtől, akiknek a nemzeti szövetségük kitart a Nemzetközi Bokszszövetség mellett, és ezzel nyomást gyakorolt ​​a Nemzeti Olimpiai Bizottságokra és a nemzeti szakszövetségekre is. 

Ugyanakkor az IBA felszólítja valamennyi, még mellette álló nemzeti szövetségét, hogy csatlakozzanak a NOB elleni jogi felépéshez Svájcban, mert csak akkor érhetnek el eredményeket, ha egységesen lépnek fel a zsarolás ellen. Ráadásul valamennyi olyan nemzeti szövetségnek, aki hasonló lépéseket fontolgat a NOB ultimátuma miatt, pénzügyi és jogi segítséget ígér, ha ezt szükségesnek látják az érintettek.

Várjuk meg az új NOB-elnököt, és vele tárgyaljunk 

A szerb szövetség mindenesetre határozottan kiállt az IBA mellett, a szervezet elnöke, Nenad Borovčanin a NOB illetékeseinek írt levelében a nyílt és tisztességes párbeszédre hívja fel a feleket, miközben az egyetlen legitim nemzetközi bokszszervezetnek minősíti a Nemzetközi Bokszszövetséget. Sőt, már a megoldást is látja a nézeteltérésre.

– Várjuk meg a jövő évi NOB elnökválasztást, miután Thomas Bach leköszönt. Aztán megpróbálunk tárgyalni az új vezetéssel, ugyanis a jelenlegi nem fogadja el a párbeszédet velünk. Az új NOB-vezetés fog dönteni a bokszról, és egyáltalán nem biztos, hogy ugyanezt az irányvonalat fogják képviselni, mint a mostani vezetés. Addig egységesnek kell maradnunk – mondta Nenad Borovčanin. Lássuk be, van abban valami, amit a szerb szövetségi elnök mond.

Fotó: US Boxing
Forrás: magyarnemze.thu
 

közösség

további frisss

lap tetejére