Orsolya-nap Kőszegen: Évszázados őszi piacból 21. századi gasztrofesztivál

• 2024. október 14., hétfő •
Idén október 19-20-án már 23. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya-napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház.
Orsolya-nap Kőszegen: Évszázados őszi piacból 21. századi gasztrofesztivál

A rendezvény előzményét Kőszeg egykori „nagyvására”, az Orsolya-napi Vásár adja, mely évszázadokon keresztül adott lehetőséget a kiváló helyi kézművesek termékeinek és a környék terményeinek eladására, cseréjére. Jelenleg is a Kőszeg-hegyaljai települések kézművesei adják a portékák minőségi alapját. Kirakodóvásárt tartanak a natúrpark településeinek kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, csuhébáb- és terményjáték-készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a város és környéke művészeti együttesei pedig kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket a Fő téren és a Jurisics-vár területén. A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái biztosítják a kézműves kirakodóvásár helyszínét, ahol 150 vásáros fogja kínálni portékáját.

Egyél-igyál sajátból! A szervezők a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdetnek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt! A megszokott, minőségi eszközök használata révén valószínűleg gusztusosabb formában tudnak kóstolni, a kiváló termékek fogyasztása kulturáltabb módon történhet, ráadásul nem terhelik környezetüket eldobható műanyag eszközökkel.

A rendezvény mindkét napján Orsolya-napi Civil Főzőversenyt szervez a Művelődési Központ a Civil Ízek Utcájában (Diáksétány)!
A főzőversenyre civil szervezetek jelentkezését vártuk, és emellett több közösség kínál süteményeket, kész ételeket. A zsűri összetételében képviseltetik magukat a háziasszonyok Wächter Gyulánéval, a gasztronómiai szakemberek képviseletében Zamody Gábor nemzetközi gasztronómia versenybíró, a lakosság képviseletében pedig Básthy Béla polgármester úr kóstol. A Civil Ízek Utcájában összesen 45 civil szervezet vesz részt a főzőversenyben, gyűjt adományokat közössége céljainak megvalósításához. A megszokott bográcsételek mellett olyan ritkán kóstolható csemegékkel is találkozhatnak az ínyencek, mint az úrasszony gombóc, a káposztás palacsinta gazdagon, a túrós gombaleves, az egérfánk szőlőlekvárral, a székelykáposzta, a betyáros húsgombóc házi galuskával, a gesztenyés túrógombóc fahéjas almaszósszal, a békebeli húsleves, a vörösboros marhapörkölt házi galuskával, a pejsli vagy éppen a tejfölös bableves sterccel. A Fő téren és a Jurisics téren 150 kézműves-vásáros kínálja portékáit, miközben szombaton és vasárnap délután a Fő téren és a Jurisics-várban kulturális programok szórakoztatják az ingyenes rendezvényre érkezőket. A színes vásárban megtalálható lesz a méz, gesztenye, tökmagolaj, bor, fonott termékek, sütőtálak, bőráruk, ékszerek, szörpök, lekvárok, fürjtojáskészítmény, kürtőskalács, teakülönlegességek, kézműves sajtok és füstöltáru, kések, levendulás termékek, ruhák, gyümölcskészítmények, szarvasgomba, fajátékok és még sok-sok kézműves termék.
A rendezvény ideje alatt Ízek az Alpokaljáról címmel sütemény- és gyümölcs, zöldség minden felhasználási, tartósítási formájának versenyét hirdeti meg az Írottkő Natúrparkért Egyesület (lekvárok, dzsemek, kompótok, szörpök, aszalékok, savanyúságok, pástétom, borecet).
A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak.

A fesztivál 2009-ben elnyerte a Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál címet! A Nyugat-Dunántúl kiemelt rendezvénye!
Információ: Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, 9730 Kőszeg, Rajnis utca 9., tel: 94/360-113, www.koszeg.hu, jurisics@koszeg.hu, facebook: /OrsolyaNapiVasar/
Mindkét napon örökbefogadó napot tart a Fekete István Állatvédő Egyesület!

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére