Meghosszabbította a kamatstopot a kormány

• 2023. június 27., kedd •
A kormány három hónappal meghosszabbította a kamatstopot. Ennek értelmében nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkontkincstárjegy kamatánál (jelenleg 12,50 százalékos) szeptember 30-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakás-takarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után.
Meghosszabbította a kamatstopot a kormány

Elsőként 2022. november 22-én vezette be a kormány a bankbetétekre vonatkozó kamatstopot, majd ezt többször is módosították - írja az Index.

Az elhibázott brüsszeli szankciók rekordmagas inflációhoz vezettek Európában. Ezt ellensúlyozva a jegybankok jelentős kamatemelést hajtottak végre a kormányzati intézkedések mellett

– közölte akkor Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormányrendelet indoklásában.

A gazdaságfejlesztési minisztérium szerint egyes intézményi befektetők kihasználták a helyzetet, olyan jövedelemre tettek szert, amely a jelenlegi helyzetben nem indokolt. E gyakorlatot meg kell szüntetni, a piaci torzulást ki kell javítani – fogalmaztak. 

A kamatstopot úgy tervezték, hogy 2022 novemberétől, 2023 márciusáig lesz érvényben, majd ez módosult 2023 júniusára, végül most szeptember 30-ra – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. 

Fontos, hogy a most módosult kormányrendelet csak egyes intézményi befektetők, mint például nyugdíjpénztárak, lakás-takarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek legfeljebb egyéves futamidejű betétjeiknek a kamatát maximalizálta.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére