Meghalt Tom Wilkinson, akire A hazafiból, az Alul semmiből és a Batmanből emlékezhetünk

index.hu • 2023. december 31., vasárnap •
1948-ban született Leedsben. Eleinte angol és amerikai irodalmat hallgatott, majd a színjátszás felé fordult. Első filmszerepét 1976-ban kapta Andrzej Wajdától.
Meghalt Tom Wilkinson, akire A hazafiból, az Alul semmiből és a Batmanből emlékezhetünk

Bár játszott Emma Thompsonnal, Alan Rickmannel és Hugh Granttel is, azonban a brit színészek elismerő BAFTA-díját csak 1997-ben kapta meg, mint a legjobb férfi mellékszereplő az Alul semmi című vígjátékban nyújtott teljesítményéért. Innentől pályája egyértelműen felívelt, egymást érték a filmes felkérések a brit szigetországban éppúgy, mint Hollywoodban.

2000-ben ő alakította Mel Gibson ellenfelét a függetlenségi háború idején játszódó A hazafiban, míg 2005-ben ő játszotta a Batman: Kezdődik! című filmben a fő ellenséget, Carmine Falconit. Színészi teljesítménye alapján többször jelölték Oscar-díjra.

2008 után televíziós szerepeket vállat, de már korábban is feltűnt a Miss Marple-széria egyik részében, az Egy marék rozsban. A John Adams című televíziós produkcióban nyújtott teljesítményével pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában kapott Golden Globe-díjat 2009-ben. Ugyancsak szerepelt például Tom Cruise oldalán a Valkűr című II. világháborús filmben - szedte össze az index.hu.

közösség

további frisss

lap tetejére