Megállíthatatlanul tombol a szeptemberi nyár, kiadták a figyelmeztetést

index.hu • 2024. szeptember 08., vasárnap •
Továbbra sem várható lehűlés, vasárnap is folytatódik a szeptemberi nyár. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. A HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint a magas középhőmérséklet miatt hat vármegyében is figyelmeztetés van érvényben.
Megállíthatatlanul tombol a szeptemberi nyár, kiadták a figyelmeztetést

A HungaroMet előrejelzése szerint - amit az index.hu is idéz - szombatról vasárnapra a csapadékgócok fokozatosan lecsengenek, és a felhőzet is csökkenni kezd, de főként az ország keleti felén felhős körzetek is lehetnek. A délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk.

Napközben – a gomoly- és fátyolfelhők mellett – sok napsütés várható. A Dunántúlon több gomolyfelhő képződik, és csak ott, elvétve fordulhat elő zápor. Délutántól délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik fölénk. A déli, délkeleti szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint a magas középhőmérséklet miatt hat vármegyében – Komárom-Esztergom, Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Csongrád-Csanád – van érvényben figyelmeztetés, egyéb veszélyes időjárási jelenség nem várható.

Orvosmeteorológia

Az Időkép szerint vasárnap sem érkezik front, de a hűvösebb, nyirkosabb körzetekben kora reggel felerősödhetnek az ízületi bántalmak. Ismét jelentős lesz a hőingadozás, délelőtt gyorsan melegszik majd a levegő, emiatt vérnyomás-ingadozás, rosszullét, szédülés fordulhat elő.

Napközben a szokásosnál melegebb időben keringési problémák, fejfájás, migrén alakulhat ki a melegedésre érzékenyeknél. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.

A legmelegebb órákban ne tartózkodjunk hosszabb ideig a tűző napon! Zivatarok környezetében átmenetileg felerősödhetnek a parlagfűre allergiások panaszai, így ők ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben! 11 és 15 óra között a naposabb tájakon és időszakokban még erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban tartózkodóknak ajánlott gondoskodni bőrük megfelelő védelméről.

közösség

további frisss

lap tetejére