Magassarkú cipővel verte meg a főnökét egy alkalmazott, miután elkésett a munkahelyéről

• 2023. június 16., péntek •
Az üzletvezető-helyettes nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett.
Magassarkú cipővel verte meg a főnökét egy alkalmazott, miután elkésett a munkahelyéről

Gyorsított eljárásban bíroság elé állítottak egy árufeltöltőként dolgozó nőt Kaposváron, aki egy magassarkú cipővel támadt az üzletvezető-helyettesre, aki szóvá tette, hogy öt perc késéssel érkezett – olvasható az Ügyészség weboldalán.

A negyvenes éveiben járó nő erre vitatkozni kezdett a főnökével, és azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, a főnöke szerint viszont pont hogy három órával kevesebbet - írja a Mandiner.

Az alkalmazott ekkor teljesen elvesztette az önuralmát és a polcról magához vett egy magassarkú cipőt, amivel legalább hét alkalommal megütötte a főnökét a fején, aki végül a földre esett. Végül egy másik munkatárs lépett közbe és választotta szét a verekedőket. A bántalmazás következtében az üzletvezető-helyettes nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén. 

Az esetről készült biztonsági kamerafelvétel itt tekinthető meg.

A nyitókép illusztráció, forrása a Pixabay
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére