Kormányinfó: jön az árplafon az energiára

• 2023. június 19., hétfő •
A megszokottól eltérően Kormányinfóval indul a hét. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón ismertette a védelmi költségvetés részleteit, valamint beszámolt arról, milyen árplafonok várhatóak.
Kormányinfó: jön az árplafon az energiára

Mint arról Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán beszámolt vasárnap, Kormányinfóval indult a hét. A kormányszóvivő előzetesen nem árult el részleteket arról, milyen bejelentéseket készül tenni a kormány - írja a Mandiner.

Gulyás Gergely elmondása szerint a kormányüléseken a legfontosabb téma továbbra is az orosz-ukrán háború, illetve az azokra adott uniós válaszok. Ismét hangsúlyozta azt a kormányzati álláspontot, hogy mielőbbi tűzszünetre lenne szükség. „Két atomnagyhatalom az urántartalmú lőszerek bevetését sem tartja túlzásnak, és Oroszország is erre készül,

veszélyes eszkaláció indult”

– fogalmazott.

Védelmi költségvetés

A gazdaságról szólva Gulyás azt mondta: a legfontosabb, hogy országnak 2024-re úgynevezett „védelmi költségvetése” legyen , az Országgyűlés elé benyújtott büdzsé ezt a célt szolgálja.

A védelemre jövőre a GDP 2 százalékát költjük majd”

– tette hozzá. 

Árplafonok jönnek

A kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el, ez jelentős segítséget jelent a vállalkozásoknak, akiknek az energiaár a legnagyobb problémája – mondja Gulyás. Mint mondta, tavaly, amikor magasan voltak az árak, a vállalkozások rögzített áras szerződést kötöttek, ez a vállalkozások 81%-át érinti. 320 euró/megawatt áron veszik így sokan az áramot, így a kormány beavatkozik. Árplafon jön három területen is, a legmagasabb ár 200 euró/megawatt nettó lesz július elsejétől. 

Ez három szektorra lesz érvényes:

  • Feldolgozóiparra
  • raktározásra
  • és szálláshelyekre

terjesztik ki ezt a lépést. Több mint 5000 vállalkozásnak segít ez a lépés, és 40 milliárd forintos költséggel jár a miniszter szerint.

SZÉP-kártya

Gulyás Gergely elmondta: „a SZÉP-kártyán lévő összegeket hideg ételre is fel lehet használni a következőkben”. A gyógyszerforgalmazókra vonatkozik a gazdasági akció harmadik pontja, így július 1-től

a gyógyszergyártók a 40 százalékos extraprofit-adó felét le tudják írni,

ha beruházásokat hajtanak végre. Jövőre pedig tovább felezik ezt az adót, ha továbbra is beruháznak – mondta a miniszter. 

Bevándorlás

Gulyás Gergely a Kormányinfón kijelentette, hogy a kormány elutasítja Brüsszel legújabb, migránskvótával kapcsolatos ötletét. Úgy fogalmazott, hogy hatalmi visszaélésről és aligha csak harmincezer illegális bevándorlóról van szó. A tárcavezető megjegyezte, egyelőre még nincs döntés a kvótáról. 

Állítása szerint a baloldal és a zöld pártok azok, melyek további kedvezményekért harcolnak az ellenőrzés nélküli migrációért. Az Origo azt kérdezte, előfordulhat-e migránskvóta-ügyben, hogy nem kell egyhangú szavazás, mire Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy 

„van erre esély”.

A gáz árával kapcsolatos újságírói kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, a magyar emberek által fizetett gáz ár közelít az uniós átlaghoz. 

Jönnek az uniós pénzek?

Gulyás Gergely az uniós pénzek helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy a jog szerint járnak Magyarországnak az uniós pénzek. Szavai szerint azok a baloldali képviselők támadják ezt, akik havonta hatmillió forintot keresnek. 

Az utolsó mérföldkövet is teljesítettük a Bizottság által visszaigazolt módon ”

– szögezte le a miniszter.

Az árstoppal kapcsolatban az egyik újságírói kérdés az volt, hogy vannak termékek, melyek nem elérhetőek a polcokon, mit lehet tenni. Erre Gulyás Gergely kijelentette, ha valaki ilyet tapasztal, akkor bejelentést kell tenni és a fogyasztóvédelem minden ilyen esetet kivizsgál. 

Az ellenzék nem ismeri a törvény szövegét

Gulyás Gergely a pedagógustörvénnyel kapcsolatban kapcsolatos kérdésre megjegyezte, hogy az ellenzék nem ismeri annak a szövegét, aki pedig igen, az egy példát kiragadva próbál általánosítani. A tárcavezető megjegyezte, kár ezzel bárkit is hosszan hergelni. 

Úgy fogalmazott, hogy a törvény béremelést tartalmaz, továbbá tíz hét szabadságot, valamint 24 óra tanítási kötelezettséget, ami a szakma régi kívánalma volt. 

Szóba került többek között az is, hogy Soros György a napokban átadta az alapítványok vezetését fiának. Gulyás Gergely elmondta, hogy nem tudni, hogy a migránskvóta újbóli erőltetése az örökös ötlete volt-e, de előfordulhat. 

Maradnak az árstoppok? 

Szentkirályi Alexandra a kötelező akciókkal kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, hogy a kormány árversenyt szeretne profitverseny helyett. Szavai szerint ahogy az akciók, úgy az ellenőrzések is elindultak, eddig kétmilliárd forint felett van a kiszabott bírságok összege.

Hetente 75 boltot ellenőriznek.

Megjegyezte, hogy a jövő hónappal indul az online árfigyelés és megnyugtatta a vásárlókat, hogy jól fognak járni. Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy az árstoppok maradnak-e a következő hónapban is, azt mondta, hogy erről a következő kormányülésen döntenek majd. 

Szóba került többek között az is, hogy Orbán Viktor Kijevbe utazik-e; erre a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt felelte, hogy a kormány erre készen áll, az más kérdés, hogy van-e egy ilyen utazásnak értelme jelenleg.

Szentkirályi Alexandra lesz a kormánypártok főpolgármester-jelöltje?

Szóba került egy újságírói kérdés kapcsán, hogy Tarlós István volt főpolgármester egy minapi interjúban azt mondta, szerinte a jelenlegi kormányszóvivő lenne a legalkalmasabb jelölt. Erre Szentkirályi Alexandra azt válaszolta, hogy még nem született döntés arról, hogy ki lesz a párt főpolgármester-jelöltje, amint ez megvan, lesz bejelentés.

A jelenlegi feladatomra koncentrálok”

– mondta. 

Mi van a Magyarországra érkezett hadifoglyokkal?

A tárcavezető szerint a jogi helyzet alapján az érintett személyek nem minősülnek hadifogolynak, ugyanis Oroszországban szabadították ki őket, tehát jogi értelemben nem is voltak hadifoglyok. A szóban forgó személyeket egyházközi együttműködés keretében szállították Magyarországra.

Teljesen szabadok, nem ellenőrzik őket. Aki maradt, menekültstátuszt kapott”

– válaszolt a kérdést feltevő újságírónak Gulyás Gergely. 

Visszatérve a pedagógusokkal kapcsolatos témakörre a miniszter újságírói megkeresésre elmondta, a pedagógusok és a kormány között „iszonyatosan magas számú” egyeztetés történt, több tucat javaslatot fogadott el a kormány.

A szakszervezet olyanokkal fogott össze, akik a pedagógusok béremelése ellen dolgozik. 

A Mandiner kérdésére Gulyás Gergely elmondta, a jövő évi gazdasági teljesítménynek kell elégnek lennie a béremelkedésre a pedagógusoknál. Kifejtette, több alkalommal is tárgyaltak a PDSZ és a PSZ szakszervezetekkel, amiről mindent nyilvánosságra hoztak. 

Annál többet nem lehet egyeztetni, mint amennyit a BM egyeztetett”

– hangsúlyozta.

Az egyik kérdező említette, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Brüsszelhez fordul, hátha meg tudja akadályozni a pedagógus életpályatörvényt. Ezzel kapcsolatban a miniszter leszögezte, hogy a PDSZ politikai érdekképviseletet lát el, nincs köze a szakmai törekvésekhez. Gulyás Gergely szerint 

olyanokkal fogtak össze, akik a béremelésük ellen dolgoztak.

Gulyás Gergely leszögezte, hogy a tanároknak korrekt és világos feltételeket kínáltak, a tüntetéseken önjelölt szónokok és diákok vesznek részt. A miniszter kijelentette, a tanárok csendes többsége nem tiltakozik. 

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére