Kommunista receptet vett elő Gyurcsány, újraosztaná a vagyont

• 2023. szeptember 23., szombat •
A bukott miniszterelnök megfejtette az inflációt, mint mondta, a boltban nem lehet hazafias dallal fizetni a borért, de mondott néhány bölcsességet Magyarország gazdasági helyzetéről általánosságban is, valamint megtudhattuk tőle, hogy mit is gondol Horthy Miklós kormányzó munkásságáról.
Kommunista receptet vett elő Gyurcsány, újraosztaná a vagyont

Ismét újrahasznosította a rákosista jelszót (Fizessenek a gazdagok!) a Demokratikus Koalíció elnöke, aki a vagyon újraosztásáról beszélt pénteken, egy videóban a közösségi oldalán - írja a Magyar Nemzet. Szerinte túl sok pénz van túl kevés ember kezében, ezért újraosztaná a „közös jövedelmet, a közös vagyont”. 

Jobban kell annak hozzájárulni, akinek többje van

– fejtegette Gyurcsány Ferenc a bejelentkezésében. A magát „patriótként" meghatározó pártelnök a hazafiasságról is megengedett egy csipetnyi gondolatot, szerinte a „hazafias dalokból nem lesz hazafias politika”. 

A boltban hazafias dallal nem lehet borért fizetni.

– mutatott rá salamoni bölcsességgel, és fejtette meg ezzel az inflációt is a pártelnök. A DK-sokról büszkén kijelentette: „a mi hazafiságunk nem a múltba révedés hazafisága, hanem a tett hazafisága.” 

Horthyt nem tiszteli

Egy kis emlékezetpolitika is belefért még a beszédbe, 

elmondta azt, amit senki nem gondolt volna: nem tiszteli Horthy Miklós kormányzót.

Beszédét azzal zárta a pártelnök, hogy el kell mondani Magyarországnak, hogy van ennek a kormánynak alternatívája, ami természetesen a Demokratikus Koalíció.

Aki kíváncsi a teljes beszédre, ITT tudja meghallgatni. 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére