Kizárták a forró erkélyre a 11 éves kislányt, azonnal kórházba kellett vinni

• 2023. június 23., péntek •
A gyermeknek a tűző napon kellett állnia.
Kizárták a forró erkélyre a 11 éves kislányt, azonnal kórházba kellett vinni

A sürgősségire kellett szállítani egy 11 éves lányt azután, hogy kiküldték őt a felforrósodott erkélyre és rosszul lett - számolt be róla a Paraméter.

Azt, hogy az eset pontosan hol történt, nem közölték, csupán annyit lehet tudni, hogy a szociális alkalmazottak a felügyeleti jog megítélésével kapcsolatban hallgatták meg Andrej gyerekeit. Az apát addig kiküldték a lakásból, és csak azután tudta meg, mi történt odabent, miután a szociális alkalmazottak távoztak - írja a Bors.

Az egyikük délben az erkélyre küldte kollégáját a 11 éves lánnyal a tűző napra. Ott fél órát tartózkodtak víz nélkül, a gyerek hiába jelezte, hogy nem érzi jól magát. A nő azt mondta neki, addig nem mehetnek be, amíg a testvérével nem beszéltek meg mindent. 

Miután a szociális dolgozók távoztak, a lány a fejét és a gyomrát fájlalta, az apa pedig egyből kórházba vitte. Ott beigazolódott, hogy a hőség miatt lett rosszul, és infúziót adtak neki, este pedig már hazamehetett.

A szociális dolgozók eljárásmódját vizsgálják.

Forrás: bors.hu
Fotó: Juhász Gábor / MTI

közösség

további frisss

lap tetejére