Először is, a középkori emberek szemében a halott szentek földi maradványait ellopni nem jelentett komoly bűnt.

A legenda szerint István király jobb kezét akkor lopták el, amikor Szent László sugalmazására megkezdődött a szentté avatási eljárás,

méghozzá az illusztris székesfehérvári koronázó székesegyházban. (Középkori királyainkat itt koronázták meg, és ide is temetkeztek.) Azonban Szent István kőkoporsójának fedelét sehogy sem tudták megemelni. Néhány nappal később egy Caritas nevű apáca különös üzenetet küldött László királynak: megálmodta, hogy addig nem tudják felnyitni a koporsót, amíg László nem engedi szabadon az unokatestvérét, Salamont.

Szent László és testvérei hosszú harcok árán fosztották meg a hatalmától Salamont, aki velük szemben a németek segítségére számíthatott. László már kibékült a legyőzött Salamonnal, ám miután unokatestvére összeesküvést szőtt ellene, a király Visegrádon börtönbe záratta. Ám László hallgatott az apáca szavára, és végleg szabadon engedte rokonát. Sőt, meghívta, hogy csatlakozzon az ünnepséghez.

Ezután nemcsak hogy sikerült felnyitni a koporsót, de a legenda szerint számos csoda és gyógyulás történt a székesegyházban. A templomot betöltötte az ujjongó tömeg éneklése. Tipikus középkori legendaelem, hogy a szent király koporsójában illatos rózsaszín folyadékot találtak. Azonban az ünneplés közepette Szent László sehogy sem találta a koporsóban a királyaavató gyűrűt, amelyet Szent Istvánnal együtt temettek el.

Egy szerzetes, Mercurius, viszont feltűnően gyanúsan somfordált a sír körül.

A király elparancsolta a koporsó közeléből, de mégsem tudta megakadályozni az ereklyelopást. 

Mercurius csak három év múlva adta át Szent István épségben maradt jobb kezét. Azt hinnénk, hogy Mercurius bizonyára megbánta tettét. De nem így lett! A szerzetes azzal a magyarázattal állt elő, hogy egy angyal adta át neki az ereklyét. Ez számunkra talán átlátszó mesének tűnik, de úgy látszik, a kortársak elhitték neki, vagy az is lehet, hogy utólag került bele a legendába.

László mindenesetre megalapította a Szent Jobb apátságot, és élére Mercuriust nevezte ki.

(Feltűnt, hogy a római mitológiában a tolvajok istenét is Mercuriusnak hívják?)

Őseink úgy tartották, hogy nemcsak a Szent Jobbot, hanem a Szent Koronát is egy angyal adta. (A Képes Krónika is „angyal adta koronaként” utal rá.) Első királyunk életműve nem csupán azért jelentős, mert apjával, Gézával együtt létrehozták a keresztény magyar államot, hanem mert önálló egyházat épített ki, így Magyarország megőrizte függetlenségét. Nem került a német császár jogara alá, mint például Csehország. Szent István kultusza annyira elevenen élt a középkorban, hogy nemcsak a Szent Koronát kötötték hozzá, hanem például a „koronázási palástot” is, amely valójában egy miseruha volt. Nem az ő számára készült, de számított ez? A lényeg, hogy valami köze volt Szent Istvánhoz.

Kép forrása: Hegylakó Magazin