George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála sok mindent megváltoztatott az Egyesült Államokban. És nem csak ott, de szerte a nagyvilágban, elsősorban a fejlett Nyugaton. Szobrok dőltek le, filmek, sorozatok lettek egyik napról a másikra betiltva, de bizonyos könyvek is lekerültek a polcokról, és elszabadult az erőszak.

Hihetetlen, apokaliptikus képek jelentek meg az otthonainkban, a hírcsatornák sorra számoltak be a csőcselék kalandozó hadjáratairól, a fosztogató feketék dúlásáról. Mármint a Hír TV és az M1 jóvoltából, a baloldali magyar sajtó ugyanis igyekezett elhallgatni a bűncselekményeket.

Persze a bűnöző halála miatt érzett gyász, az elnyomás és az intézményesült, rendszerszintű rasszizmus, amely már olyan méreteket öltött, hogy még Barack Obamát is megszólalásra kényszerítette, sok mindent megmagyarázott.

Legalábbis a haladás apostolai, a liberálisok számára. Szerintük teljesen érthető, ha minden tüntetés egy nagy közös, kollektív fosztogatással fejeződik be, közösségépítő a lapostévék és az egyébb tartós fogyasztási cikkek, drága márkás ruhák ellopása, amit támogatni kell, mert nekünk, magyaroknak fogalmunk sem lehet arról, hogy Amerikában egy feketének mit kell nap mint nap átélnie. Ezért szükséges ünnepelni itt a Kárpát-medencében, ha rendőröket, rendőrőrsöket, áruházakat vagy közintézményeket támadnak meg, majd gyújtanak fel a Black Lives Matter aktivistái.

És azt is el kell fogadnunk, hogy a szélsőbaloldali kultúrharc jegyében holmi liberális cégvezetők úgy döntenek, el kell menni tüntetni, be kell tiltani filmeket, sorozatokat, meg ugye könyveket is, de azért közben feltétlenül rettegni kell az egy szem magyarországi könyvdarálás miatt. Az előbbi ugyanis haladó cenzúra, a fejlődést, a progressziót, a liberalizmust szolgálja, az utóbbi viszont barbár és elmaradott fasiszta cselekedet, amit csak a kommunisták és a nácik csináltak.

Egyébként is példátlan, hogy itt, Magyarországon a jobboldal ideológiai alapon kultúrharcolgat, csak a legsötétebb diktatúrákban tesznek ilyet.

Mint ismert, az intézkedésnek hosszan és kitartóan ellenálló George Floyd meghalt. Ami szomorú. Egy ember halála mindig szomorú. Még akkor is az, ha az elhunyt életében hibát hibára halmozott, bűnöző életvitelt folytatott, például fegyverrel rabolt ki terhes nőket, és az előállításkor több drog volt a szervezetében, mint M. Richárdnak most szilveszterkor.

Mister Floyd veszélyes ember volt, de a rendőrök, akiket azért riasztottak, mert hamis pénzzel fizetett egy dohányboltban, majdnem tíz percig kérlelték, alkudoztak vele, nem vesztették el a türelmüket, még akkor sem, amikor nagy nehezen sikerült rávenniük a zavart bűnözőt, hogy üljön be a rendőrautóba, ám a hatalmas, kigyúrt fekete mégis kipattant a kocsiból. Nem lőtték agyon, nem kezdték el ütni vágni, rugdalni, hanem a földre szorították és rátérdeltek. Ami egyébként az Amerikában megengedett, szakszerű eljárás.

Sajnos azonban a térdelő rendőr nem figyelt az árulkodó jelekre, és Floyd meghalt. A mai napig nem derült ki, hogy ebben mekkora szerepet játszott, hogy a most már szentként tisztelt bűnöző úgy tele volt droggal, mint a reggeli busz, vagy hogy koronavírusos volt.

Mindezeket csak azért idéztük fel, mert néhány száz, egyes hírek több ezer csalódott Trump-szimpatizáns betört a Capitoliumba, nem volt nehéz dolguk, úgy mentek át az épületet őrzőkön, mint kés a vajon, talán túl könnyen is, a 2006-os tévészékház ostromát közelről látott embereknek kicsit déjá vu érzése is lehetett, talán némi gyanú is feltámadhatott bennük.

Akkor pont úgy tűnt, mintha Gyurcsányék írták és rendezték volna a jeleneteket, mert lángoló rendőrautók látványára volt szükségük, és mert a felgyújtott székházat akarták mutogatni. A kivezényelt, tapasztalatlan vidéki rendőrök hozták is a rájuk osztott szerepet, gyengén és gyáván harcoltak, rövid idő alatt elvesztették a csatát és a tévészékházat. A nagy rendező és táncos komikus pedig örülhetett, hiszen megszülettek azok a felvételek, amelyeket sopánkodva, a demokrácia legsötétebb napjáról tudott reggeltől estig mutogatni.

Amerikában is ez zajlik. A demokrata politikusok és a velük szimpatizáló színészek vadul hajtogatják, hogy eljött a demokrácia legsötétebb napja, amiről egyes-egyedül Donald Trump tehet. Nem a botrányos választás, nem a lezárt szavazóhelyiségek, nem a halott szavazók, nem a szavazatszámlálást megfordító levélszavazatok, a leolvasatlan memóriakártyák, és nem a hónapokig tartó utcai erőszak. Ugyan. Csak Trump.

Nyilván hazai kollégáik is így tesznek, de ők még Orbán Viktort is belekeverik valahogy. Van benne rutinjuk. Most már elkezdte zavarni őket az erőszak, szerdától új időszámítás kezdődött, most már csúnya dolog rendőrökre támadni és közintézményekbe betörni, olyan, ami példátlan és felháborító, a lehető legrosszabb, ami Amerikával és az amerikai néppel történhet. És már az se baj, ha a rendőrök közben megölnek néhány embert.

Sőt.

A capitoliumi zavargások alatt öt ember halt meg, akik közül egyről biztosan, Ashli Babbittról tudjuk, hogy rendőrök gyilkolták meg.

A fegyvertelen nőt, aki tizennégy évet szolgált a légierőnél, közvetlen közelről lőtte agyon a Capitolium biztonsági szolgálatához tartozó személy. Amihez most a rendőri erőszak ellen rendkívül erőszakosan és hónapokon át gyújtogatva, fosztogatva tiltakozó szélsőbaloldalnak egy szava sincs.

Az Index, a Telex is hosszan taglalta a veterán politikai szimpátiáját, azt, hogy az áldozat Trump-szimpatizáns volt, ami azért árulkodó, mert a büntetett előéletű drogos bűnöző, George Floyd múltja esetében nem voltak ilyen alaposak.

A kettős mérce, az újmúlt-gyártás és a káosz aratott győzelmet szerdán.

Nem pedig a demokrácia.

Kép: AP Photo/John Minchillo, 2021. jan. 6., az USA Capitoliumánál