Ittasan és szabálytalanul közlekedőt is fogtak a rendőrök a vasi utakon, baleset is történt az elmúlt 24 órában

• 2023. június 22., csütörtök •
Az elmúlt 24 órában négy közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Főkapitányságra.
Ittasan és szabálytalanul közlekedőt is fogtak a rendőrök a vasi utakon, baleset is történt az elmúlt 24 órában

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. június 21-én 5 óra és 2023. június 22-én 5 óra közötti időben egy, súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés, valamint három, anyagi kárral végződött baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök - tájékoztat hivatalos oldalán a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2023. június 21-én, a délutáni órákban Szombathelyen. Egy tokorcsi nő személyautóval közlekedett a Kismarton utcában, az Igló utca felől a Gábor Áron utca irányába. Haladása során az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott az útkereszteződésébe, ahol összeütközött egy, a Csapó utca felől közlekedő kerékpárossal. A baleset következtében a kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Az egyenruhások 2023. június 21-én 11 óra után igazoltattak egy segédmotorral közlekedő cáki férfit Kőszegszerdahelyen, a Kossuth Lajos utcában. A férfival szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, továbbá megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel a Kőszegi Járásbíróság már korábban a járművezetéstől eltiltotta és utánképzésre kötelezte, amelynek nem tett eleget. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, valamint engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.

A kőszegi rendőrök a tegnapi napon, Csepreg külterületén igazoltatták azt 40 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezette járművét és nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel őt a Soproni Rendőrkapitányság már korábban eltiltotta a járművezetéstől. A férfit őrizetbe vették és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére