Huszárélet, hadtörténet, hűségtúra: aktív élet a Klapka egyesületben

• 2022. február 09., szerda •
Nem ismeretlen a szombathelyiek számára a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület. A tereplovaglás, a külterületi lovas polgárőr szolgálat ellátása mellett a szervezet kezdetektől fogva szeretett volna részt vállalni a város kulturális életében.
Huszárélet, hadtörténet, hűségtúra: aktív élet a Klapka egyesületben

A lovaglás, a lovas életvitel ezer szállal kötődik nemzetünk kultúrájához, történelméhez. - Az volt a célunk, hogy olyan rendezvényeket szervezzünk, melyek főként a nemzetünk számára dicsőséges -erőt, önbizalmat, büszkeséget adó- történelmi eseményeket elevenítik fel. Ezért már közvetlen megalakulásunk után több hagyományőrző rendezvényt is szerveztünk. Ilyen volt minden év május elsején a Hadtörténeti Bemutató. A rendezvényre több hagyományőrző egyesületet hívtunk, akik mind különböző történelmi korokat jelenítettek meg. Az érdeklődők megismerhették a különböző történelmi korok fegyverzetét, harcmodorát, betekinthettek az akkori emberek életébe. Szintén évről évre kerül megrendezésre a Hűségtúra a „HŰSÉG FALVAIBAN” elnevezésű rendezvénysorozat, mely a trianoni békediktátum után elcsatolt falvak Magyarhonhoz történő visszacsatolásának állít emléket. Talán legnagyobb rendezvényünkké nőtte ki magát a március idusán tartott „HUSZÁRTOBORZÓ”. Több ezer látogató, több száz felavatott kishuszár - mondta lapunknak Sátory Károly elnök.

- Nem csak saját rendezvényeink vannak, több helyre felkérésre megyünk. Ilyen például a Körmendi Napok, a Nemzeti Vágta előfutamai. Mi látjuk el a lovas huszár feladatokat az Ivánban szervezett Nyugat-magyarországi Vágtán és a lendvai, Muravidéki Vágtán. Több alkalommal részt vettünk a Lovas Polgárőr Tagozat Szemléjén, ahonnan lovasaink a meghirdetett lovas versenyekről mindig aranyéremmel tértek haza. Lovas huszárjaink részt vesznek a Tavaszi Emlékhadjáraton, ahol felemelő érzés több száz lovas huszárral együtt lovagolni - tette hozzá.

Az elnök az egyesületet bemutatva elmondta még: - Kishuszár Tagozatunk is aktív. A gyerekek számára heti rendszerességgel tartunk „kishuszár szakkört”, ahol mindent megismerhetnek a huszárok életéről, és sokat megtudhatnak a magyar történelemből. A gyerekek oroszlánrészt vállalnak a Huszártoborzón, a Hadtörténeti Bemutatón, a Hűségtúrán, de a tagozat önállóan is részt vesz ünnepségeken, gyerekprogramokon. 

közösség

további frisss

lap tetejére