Húsz év után újra mikrofon mögé ül Gundel Takács Gábor

• 2023. szeptember 07., csütörtök •
„Ez volt az első olyan ajánlat, amivel kapcsolatban azt mondtam, hogy emiatt érdemes lesz korán felkelni” – fogalmazott a műsorvezető.
Húsz év után újra mikrofon mögé ül Gundel Takács Gábor

Húsz év telt el azóta, hogy az utolsó, Gundel Takács Gábor által vezetett adás is véget ért az egyik közismert kereskedelmi rádióban - olvasható a Mandineren. Ám, az ismert médiaszakember szeptember 7-től ismét rádióstúdióba ül, 

a Jazzyn vezeti majd a Business Class című műsort

 – adta hírül a 168.hu.

Gundel Takácsot a szélesebb közönség leginkább szórakoztató műsorok – például Játék határok nélkül, Eurovíziós Dalverseny, Áll az aku, Géniusz –   műsorvezetőjeként, valamint sportesemények kommentátoraként ismeri, de otthonosan mozog gazdasági témákban is. 

A 168-on olvasható, vele készült interjúból többek között kiderül, hogy a műsort eddig M. Szűcs Péter főszerkesztő, Kamasz Melinda közgazdász és gazdasági újságíró, László Csaba címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter és Balogh Petya üzletember, angyalbefektető vezette. 

„Én leszek az ötödik, és 

az a célom, hogy a stúdióban azokat az átlagembereket képviseljem, akik nem hardcore gazdasági szakértők, 

de érdekli őket a gazdaságpolitika, a befektetések világa vagy a magánéletüket érintő gazdasági kérdések” – hangsúlyozta Gundel Takács Gábor.  

Hozzátette, pályafutásom során rádiózott néhány évet. „Az elmúlt 20 évben is kaptam kisebb-nagyobb felkéréseket rádióktól, de igazából ez volt az első olyan ajánlat, amivel kapcsolatban azt mondtam, hogy na, ez érdekel, emiatt érdemes lesz korán felkelni” – mondta el a műsorvezető.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére