Horror a lakáspiacon, a szakik kíméletlenül emelték az áraikat

index.hu • 2023. június 11., vasárnap •
A legnagyobb drágulás a vízvezeték-szerelők, tetőfedők és épületgépészek körében történt.
Horror a lakáspiacon, a szakik kíméletlenül emelték az áraikat

Építkezés és lakásfelújítás során már eddig is mélyen a zsebünkbe kellett nyúlnunk. A szakemberek több mint háromnegyede emelt árat az elmúlt évben – derült ki egy friss felmérésből, amiről az index.hu is írt.

Az év hátralévő részében sem lesznek kíméletesebbek az árak, a szakemberek egyharmada többet fog kérni a szolgáltatásaiért. A legnagyobb drágulás a vízvezeték-szerelők, tetőfedők és épületgépészek körében történt. A kutatásban a pontos számokat is felderítették.

A nagy áremelkedések idején kiemelten fontos képbe kerülnünk a lakáspiaci árakkal, hogy a megálmodott projektünk ne csapjon át egy kíméletlen horrorsztoriba.

A további áremelést fontoló szolgáltatók átlagosan 11 százalékos emelést terveznek a következő három hónapra

– derült ki a tudjukki.hu, egy szakembereket a vásárlókkal összekötő szolgáltató felméréséből. A számok azt mutatják, hogy a megkérdezettek kétharmada ugyanakkor nem tervez áremeléssel, ezt úgy értékeli a felmérés készítője, hogy a szakemberek óvatosak. 

Az elmúlt évben történt infláció az építőipart és a szolgáltatókat is súlyosan érintette. A KSH adatai alapján a lakásjavítás és -karbantartás szolgáltatási díjai 20 százalékkal emelkedtek egy év alatt 2022. áprilisához viszonyítva.

Az infláció hatására a hitelezés is földbe állt a lakáspiacon, jelentősen csökkent az új lakás építésére és a lakásfelújításra kötött hitelszerződések összege.

Vastagon fogott a ceruza

Az árat emelő szakemberek körében az átlagos áremelés mértéke 17 százalék volt, mely meghaladja a KSH áprilisi szolgáltatási inflációs adatait. 

A LEGTÖBB VÁLASZOLÓ 10–20 SZÁZALÉK KÖZÖTTI ÁREMELÉSRŐL VALLOTT

– fedték fel az elemzésben. A legnagyobb drágulást a vízvezeték-szerelők, tetőfedők és épületgépészek körében mérték.

A felmérés alapján a megkérdezett szakemberek 77 százaléka emelte árait az elmúlt évben. A szakemberek meg is indokolták az áremelés okait: az anyagok és nyersanyagok magasabb árait a szolgáltatók 60 százaléka, az elektromos áram, üzemanyag és más energiaforrások árait 56 százalékuk, a versenytársak magasabb árait pedig 27 százalékuk jelölte meg.

Áremelésekre felkészülni!

A legnagyobb arányban (több mint 90 százalék) a napelemesek, vízvezeték-szerelők és burkolók emeltek árat, míg a szobafestőknek közel fele nem változtatott a díjain az elmúlt évben.

A NAPELEMESEK ÉS VÍZVEZETÉK-SZERELŐK TÖBB MINT 80 SZÁZALÉKA A KÖVETKEZŐ HÁROM HÓNAPBAN IS TERVEZ ÁREMELÉST.

Az áremelők aránya mellett érdemes az ágazatonkénti drágulás mértékét is megismerni. Az alábbi táblázatból látható, hogy az elmúlt évben a legnagyobb, 20 százalék feletti áremelés az épületgépészek, tetőfedők és vízvezeték-szerelők körében történt, míg a legkisebb mértékben, 10 százalékkal a szobafestők emelték az árakat.

Burkolás

A kutatásban szakmánként is felmérték, mennyit emeltek a szakemberek. Eszerint tízből kilenc burkoló emelt árat az elmúlt évben, többségük pedig 10–20 százalékos díjemelést alkalmazott. A közeljövőben viszont csak minden negyedik burkoló tervez további emelést.

Csempével való burkolás átlagos díja: 9 ezer forint négyzetméterenként
Éves drágulás: 15 százalék

Építészeti tervezés

Az építésztervezők 86 százaléka emelt árat az elmúlt évben. Az építészek közel harmada több mint 20 százalékkal emelte díjait. A következő három hónapban többségük további díjemeléssel számol.

Építészeti tervezés átlagos díja: 5500 forint négyzetméterenként
Éves drágulás: 18 százalék

Épületgépészet

Bár az árat emelő épületgépészek aránya más szakmákkal összehasonlítva nem kiemelkedő (81 százalék), az áremelés átlagos mértékével (20 százalék) már az élvonalba tartoznak. A következő három hónapban viszont tízből csak egy épületgépész tervez áremelést.

Hőszivattyú telepítésének átlagos alapdíja: 250 ezer forint
Éves drágulás: 20 százalék

Festés

A festők-mázolók körében volt a legalacsonyabb az áremelők aránya, ugyanakkor így is több mint felük emelte a díjait. A következő negyedévben minden harmadik festő tervez áremelést.

Tisztasági festés átlagos díja: 1600 forint négyzetméterenként
Éves drágulás: 10 százalék

Klímák

A klímával foglalkozó szakemberek több mint kétharmada emelt árat az elmúlt évben, ugyanakkor más szakmákhoz képest az emelés átlagos mértéke alacsonyabb, „csak” 13 százalék volt. A következő három hónapban az épületgépészek és nyílászárósok mellett ebben az ágazatban várható a legkisebb mértékű emelkedés.

Klíma és telepítésének átlagos díja: 350 ezer forint
Éves drágulás: 13 százalék

Könyvelés

Az elmúlt évben a könyvelők kétharmada döntött áremelés mellett. A szakmában történt áremelés mértéke (16 százalék) a többi ágazathoz képest átlagosnak mondható. A következő három hónapban ugyanakkor a könyvelők harmada tervez 10 százaléknál magasabb áremelést.

Adótanácsadás átlagos díja: 20 ezer forint óránként
Éves drágulás: 16 százalék

Napelemek

Az energiaválság tükrében talán nem meglepő, hogy az összes megkérdezett szakember közül a napelemeseknél volt a legmagasabb az árat emelők aránya, közel 100 százalékos. A következő három hónapban 89 százalékuk tervez további áremelést, mely szintén kimagasló az ágazatok közül.

Napelemes rendszer és telepítésének átlagos díja: 4 millió forint
Éves drágulás: 19 százalék

Nyílászárók

Az ablakokkal és ajtókkal foglalkozó szakemberek áremelése mind az elmúlt évet, mind a következő időszakot tekintve konzervatívnak mondható. Bár az elmúlt évben így is kétharmaduk vezetett be magasabb díjakat, a következő három hónapban csak minden hetedik ablakos tervez áremelést.

Műanyag ablak (100x100) átlagos díja: 50 ezer forint
Éves drágulás: 17 százalék

Tetők

A tetőépítés és -fedés 23 százalékos drágulása az egyik legmagasabb a vizsgált ágazatok közül. A szakemberek mintegy fele további áremelést tervez az elkövetkező időszakra, egyharmaduk pedig 10 százaléknál magasabb emelést.

Tetőfedés átlagos díja: 15 ezer forint négyzetméterenként
Éves drágulás: 23 százalék

Villanyszerelés

A villanyszerelők több mint háromnegyede emelt árakat az elmúlt évben. Minden harmadik villanyszerelő a következő negyedévben is áremelést tervez.

Villamoshálózat kiépítésének átlagos díja: 20 ezer forint négyzetméterenként
Éves drágulás: 18 százalék

Vízvezeték-szerelés

A napelemesek után a vízvezeték-szerelők között a legmagasabb az elmúlt évben árat emelők és a következő három hónapban emelni tervezők aránya (91 százalék és 82 százalék). Az átlagos áremelkedést vizsgálva (25 százalék) viszont már ez a szakterület vezet. A szakemberek mintegy kétharmada 20 százalék feletti áremelést hajtott végre.

Vízhálózat kiépítésének átlagos díja: 300 ezer forint
Éves drágulás: 25 százalék
Az adatokat 2023. májusában gyűjtötték, országszerte 324 szakember részvételével. A kutatás a szolgáltatásokra, leginkább pedig a ház- és lakásfelújításban bekövetkezett inflációra irányult.

Kép: illusztráció, solarbroker.hu

közösség

további frisss

lap tetejére