Suttyomban és mindenfajta uniós konzultáció nélkül jelentette be pár napja Olaf Scholz szövetségi kancellár, Robert Habeck gazdasági miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter, hogy a német kormány brutális hitelfelvétellel próbálja maximalizálni a teljesen elszabadult energiaárakat – kritizálja a németek új ötletét több uniós ország kormánya.

Halott pénz

A német rezsicsökkentő terv egy óriási, akár 200 milliárd eurós (közel 85 ezer milliárd forintos) pénzügyi alapot hozna létre – ez az összeg egyébként Németország GDP-jének 4,7 százaléka. A kormány ársapkát vezetne be a gázárak esetében, majd az alapból származó pénzből finanszírozná a megállapított plafon és a gázimportőrök által a világpiacon fizetett összeg közötti különbözetet.

Ehhez azonban gigahitelt kell felvennie, ami ellentétes a hivatalos, alkotmányban is rögzített német adósságpolitikával.

Lindner pénzügyminiszter ezért találta ki, hogy egy speciális zsebbe, az eredetileg a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott Gazdasági Stabilizációs Alapba veszik fel az elképesztő nagyságú kölcsönt, kikerülve ezzel a hivatalos költségvetési gazdálkodást.

Az ötlet azonnal óriási port kavart. A német szövetségi számvevőszék elnöke, Kay Scheller éppen csak a költségvetési csalás kifejezést nem kiáltotta bele a világba, amikor véleményeznie kellett Scholz vízióját. Mint mondta, teljesen mindegy, hogyan trükközik a kormány egy árnyék-költségvetéssel, a speciális alapok esetében az állam ugyanúgy hitelt vesz fel, az adósság pedig – bármilyen köntösbe is burkolják – adósság marad. Scheller súlyos aggályait fejezte ki a speciális alap átláthatósága miatt is. „A szövetségi költségvetésre az egységesség elve vonatkozik, vagyis teljesen átláthatónak kell lennie mind a parlament, mind a közvélemény számára” –  mondta, hangsúlyozva, hogy az alapok mentesek a szigorú parlamenti felügyelettől, így ez az elv alapjaiban sérül.

„Németország éppen a középső ujját mutatja Európának”

Az EU-n belül ennél sokkal keményebb kritikák érik a Scholz-kormányt. Európa több országában elementáris felháborodás tört ki, amiért Németország gyakorlatilag a saját gazdaságát menti meg az Unió kárára, a mentőcsomaggal pedig hihetetlenül kiélezi a gazdasági megosztottságot a gazdagabb és a szegényebb országok között.

A kancellárnak azt is a szemére vetik, hogy éppen abból a válságból menekül – az uniós alapértékeket és elveket félredobva –, amelyet az orosz gázfüggőség és a Gazprom európai térhódítása miatt nagyrészt éppen a németek hoztak létre.

(Márciusban Scholz még kőkeményen visszautasította azt a felhívást, hogy a Moszkvával szembeni nemzetközi szankciók részeként tiltsák be az orosz gáz és olaj importját.) A botrányt jól jellemzi, hogy egy uniós tisztviselő (nem éppen a diplomácia nyelvén) úgy nyilatkozott a Politicónak: „Németország éppen a középső ujját mutatja Európának”.

Németország gazdasági „önmegmentése” és az Unió közösségének figyelmen kívül hagyása  nem új jelenség. A Covid-járvány elején Angela Merkel hasonló kezdeményezéssel próbálkozott, így már akkor megfogalmazódtak azon vélemények, amelyek szerint a németek – miközben elengedik gazdasági szövetségeseik kezét, és csak magukra koncentrálnak –  óriási, államilag finanszírozott versenyelőnyre tesznek szert, ez pedig rendkívül negatív megosztottságot okoz az egyébként egységesként kezelt piacon. Merkel végül fogcsikorgatva belement abba, hogy az EU egy óriási, közös járványalapot hozzon létre, de nem győzte hangsúlyozni, hogy csak egyszeri alkalomról van szó, amely nem ismétlődhet meg. 

Scholz most gyakorlatilag ugyanezt próbálja meg alkalmazni, heves ellenállást váltva ki az Unión belül. Ahogyan Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa fogalmazott:  „Míg Németország megengedhet magának egy 200 milliárd eurós hitelt, addig más tagállamok ezt nem tehetik meg. Sürgősen át kell gondolnunk, milyen lehetőségeket tudunk kínálni a hasonló költségvetési lehetőségekkel nem rendelkező tagországok iparának és vállalkozásainak támogatására”. Az Európai Bizottság felháborodásában tegnap, szeptember 3-án felszólította a tagországokat, hogy összehangolt válságintézkedésekkel kerüljék el az egységes piac aláásását, hiszen a nemzeti szinteken meghozott intézkedések mind hatással vannak a többi tagállamra, így az együttes, közös tervezés minden eddiginél fontosabbá vált.

Pofonfa

Ahogyan várható volt, az uniós államok vezetői és kormányzati szereplői sem fogták vissza magukat Scholtz ötletével kapcsolatban. Olaszország leköszönő miniszterelnöke, Mario Draghi és az új kormányerő, az Olasz Testvériség véleménye Németország megítélésében teljesen azonos. Előbbi a szolidaritásra hívta fel a figyelmet, mondván, nem oszthatjuk fel Európát költségvetési mozgástér alapján, míg utóbbi oszlopos tagja, Guido Crosetto a kommunikáció teljes hiányát kérte számon a németeken. „Az, hogy Németország semmilyen formában nem közölte, mire készül, hogy egyáltalán nem folytatott erről párbeszédet, az Európai Unió alapelveit és közös gondolkodását veszélyezteti” – mondta. Andrea Ferrazzi, az olasz balközép Demokrata Párt szenátora még ennél is keményebben fogalmazott: „ha Németország tovább halad ebbe az irányba, akkor Európa egysége helyett egy általa vezetett hegemónia alakul ki, amely minden más országot meggyengít”.

Nem kisebb a felháborodás Franciaországban sem. Bruno Le Maire pénzügyminiszter az egyenlő versenyfeltételek védelmének fontosságát hangsúlyozta a tagállamok között, hozzátéve: „ha nincs konzultáció, ha nincs szolidaritás, ha nem tartják tiszteletben az egyenlő versenyfeltételeket, azzal az eurózóna összeomlását kockáztatjuk”.

Az Európai Bizottság mindenható elnöke, Ursula von der Leyen különösen kínos szituációban találta magát honfitársai elképzelései miatt.

Sok diplomata és uniós tisztségviselő eddig is meg volt győződve róla, hogy az energiahordozókra kivetetendő gáz ársapka ötlete (amelyet 15 uniós tagállam támogatna) azért került le a napirendről, mert von der Leyen a német kormány érdekeinek megfelelően látja el feladatát – márpedig a felvetést a Scholz-kabinet támadta a leghevesebben. A gyakorlatban Németország most saját határain belül valósítaná meg ugyanezt, rendkívül kellemetlen helyzetbe hozva ezzel magát és von der Leyent is. 

A magyarországi gyakorlat jól mutatja, hogy egy rezsicsökkentő és árplafon-terv következetes kivitelezése milyen előnyökkel jár, ám Németországban teljesen más a szituáció, ott ugyanis az áron túl a rendelkezésre álló mennyiséggel is gond van. 

A mostani, 200 milliárd eurós mentőötlettel a németek így minden erejüket a beszerzésre fordíthatják, akár azon az áron is, hogy rálicitálnak más országok ajánlatára, ezzel tovább emelve a gázárakat, óriási feszültséget teremtve az Unióban. 

A von der Leyen által vezetett Bizottságban a német javaslat hatására azonnal repedések keletkeztek. A már említett Thierry Breton és Paolo Gentiloni biztosok tegnap közös közleményt jelentettek meg, amelyben úgy fogalmaznak: a németek által létrehozandó 200 milliárd eurós alap súlyos kérdéseket vet fel. „Fontosabb, mint valaha, hogy elkerüljük a belső piac széttöredezését, valamint az európai szolidaritás és egység elveinek megkérdőjelezését” – írta a két biztos. 

Átértékelni, amit át kell

A hét végén esedékes EU-csúcs egyik kiemelt témája minden bizonnyal a váratlan német húzás lesz, hiszen a találkozó apropója éppen egy egységes, uniós szintű terv kidolgozása az energiaválság kapcsán. Ezt az egységet kérhetik majd többen számon Olaf Scholtzon, akivel szemben máris érezhetően csökken az uniós partnerek rokonszenve. Több tagországban úgy vélik:

a kancellár nem nagyon fogja fel, mit jelent, és milyen kötelezettségekkel jár az EU legnagyobb és legnagyobb gazdaságával rendelkező országát vezetni, egyben megérteni, hogy a német kormány belső döntései kihatnak az Unió valamennyi tagországára. 

Vannak, akik Németország felelősségére is felhívják a figyelmet, mondván: az uniós gázárak növekedésében Berlinnek óriási szerepe van, hiszen többszöri figyelmeztetés és kérés ellenére sem foglalkozott gázellátásának diverzifikációjával, ennek levét pedig most valamennyi uniós polgár issza. A német kormány ennek ellenére – a 200 milliárdos alap tervével – most úgy viselkedik, mintha a probléma csak a saját állampolgárait és a saját gazdaságát érintené.

Ahogyan egy uniós diplomata epésen megjegyezte: Németország kancellárjának még tanulnia kell, hogyan viselkedjen európaiként.

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Forrás: mandiner.hu