Van, hogy valakinek az ideje és az ereje éri a legtöbbet, az, amit fizetség nélkül, minden kényszer nélkül, önszántából ad. Az önkéntes munkában van egyfajta kölcsönösség: aki a segítséget kapja, annak haszon, aki pedig adja, annak felemelő, örömteli érzés. Íme, Hende Csaba beszámolója.

"November 13. óta teljesítek önkéntes szolgálatot a Markusovszky Kórház onkológiai járóbeteg szakrendelésén minden pénteken.
Feladatom az úgynevezett Covid pre triázs elvégzése. Ennek során minden beérkező beteg lázát megmérem, az esetleges tüneteiről kikérdezem, majd minderről a beteg által is aláírt nyilatkozatot veszünk fel. Ennek az az értelme, hogy a tudtán kívül már megfertőződött koronavírusos betegeket a kórházba való belépési ponton a többi beteg és a kórházi dolgozók védelme érdekében a háziorvosához utasítsuk, aki aztán megteszi a protokollban előírt, a beteg gyógyulása érdekében előírt intézkedéseket. November 13. előtt ezt a feladatot egy szakasszisztens végezte péntekenként is, aki így felszabadulván, a járványkórházként óriási terhet viselő intézményünk közvetlen betegellátási feladataiban szakképzettsége folytán bevethető. Végső soron a kiszűrt beteg vissza is kerülhet a kórházba, de egy, a számára fenntartott biztonságos betegúton.

Szenvedő, beteg embertársaim szolgálata legalább olyan felemelő érzés, mint a járvány ellen minden erejüket a végsőkig megfeszítve harcoló kórházi kollégák általi befogadásom. A főigazgató úrtól az osztályos takarító nénikig mindenki bajtársiasan áll hozzám.

Nagyapám, Hende Lajos, a híres oladi bíró (ma polgármesternek mondanánk) a falu önkéntes tűzoltó parancsnoka is volt.
Amikor az 1930-as években az Arany-patak márciusban régi rossz szokása szerint elöntötte a fél falut, nagyapám mindkét minőségében irányította a mentést. Az akkori megyei napilap, a Vasvármegye cikkében olvasható, hogy az akkor már 60. évén túl járó Hende Lajos derékig a jeges vízben gázolva mentette az embereket, irányította tűzoltóit. A 83-as gyalogezred I. világháborús frontharcos veteránjától ez nem meglepő.

Úgy gondolom, az ilyen példák kell lebegjenek mindazok szeme előtt, akikre vezetőként emberek sorsa van rábízva. Ha jön a vész, nem elbújni kell, hanem az első vonalba kell menni küzdeni az emberekért.

2021. január 8-án pénteken is sok betegünk volt. Száznál is többen lehettek, akik a gyógyulásban bízva megjelentek az onkológiai ambulancián. Teljes fordulatszámon, a megszokott gördülékeny profizmussal fogadták betegeiket az egyszerre több rendelőben is dolgozó nagyszerű orvosaink, élükön Csejtey főorvos úrral. Semmiféle kapkodásnak, idegeskedésnek nyoma sem volt sem ezen, sem más péntekeken, ezt személyesen tudom tanúsítani. A jól szervezett munka eredménye a sok, a körülményekhez és saját betegségéhez képest hálás, elégedett beteg.

A rendszer azt is zökkenőmentesen át tudta hidalni, hogy bizony az onkológiai osztály dolgozóit sem kímélte a koronavírus. Úgy orvos, mint ápolónő is van a már felgyógyult covid-fertőzöttek között. Ennek azért annyi praktikus “haszna” van, hogy például Gabika, aki már átesett a fertőzésen, az osztályra háruló tesztelési feladatokat biztonságosan el tudja végezni.

Sokan rendszeresen kénytelenek kezeléseik miatt péntekenként eljönni hozzánk, így többekkel szinte régi ismerősökként köszöntjük egymást. Az egyik patinás szombathelyi gimnázium tanárával például jókat szoktunk beszélgetni, ha éppen nincs sürgős dolog.

Úgy tervezem, hogy önkéntes szolgálatomat - amelyre nézve minden önkéntesnek szerződést kell kötnie a kórházzal - a veszélyhelyzet teljes időszakában folytatni fogom.

Ha majd a járvány második hulláma is levonul, az oltásoknak köszönhetően visszakaphatjuk a régi életünket, és nagyszerű, hősiesen küzdő, bizony már itt-ott érthető okból a fáradtság jeleit mutató orvosaink és ápolóink a rendes kerékvágásba visszazökkenve dolgozhatnak tovább.

Addig is rendszeresen jelentkezni fogok a koronavírus-járvány szombathelyi frontvonalából rövid haditudósításaimmal.

Mindenkinek boldog és főleg egészséges új évet kíván:
Hende Csaba"