Rohamléptekben zajlik az ellenzéki fegyverkezés, a Jobbiktól a DK-ig ívelő összemelegedésben feloldódtak a valaha volt ideológiai különbségek is. Szürreális idők ezek, Jakab Péter méltatja Kunhalmi Ágnes kvalitásait, Fekete-Győr András néhány „nem tudom” kíséretében kilábal a Gyurcsány-averzióból,

Karácsony Gergely pedig koalíciós partnereivel árnyékbokszol hősiesen a Diákváros ügyében.

Egy biztos: jövőre csúcstámadásra készülnek, a fővárosi térnyerés után a cél a parlamenti győzelem. S hogy milyen forgatókönyvet vetít ez előre? Egységes program hiányában csak spekulálhatunk, ehhez azonban kiváló támpontjaink vannak. A hatalomra vágyódó ellenzék kormányzóképessége és együttműködési potenciálja ugyanis szépen lemérhető az eddigi városvezetői teljesítményéből. Két évük volt már ugyanis arra, hogy megmutassák, mit is tudnak budapesti, illetve kerületi szinten.

Karácsony Gergely például eddig mesteri marketinggel alakította ki a „valamit mindig csinálunk” illúzióját, ami mögött egyébként a valós cselekvések végtelen vákuuma feszül. Néhány városlakó életét megkeserítő biciklisáv felfestésén, rovarhotel létesítésén, illetve egy minden elemében bűzlő busztenderen túl legfőképp politikai szalmabábcsépelés (galváni híd, Fudan egyetem) zajlott. Ja, és természetesen nagy rádöbbenések, hogy

a Lánchíd felújítása vagy az idősotthonok biztonsága bizony a főváros felelőssége.

Kerületi szinten újszerű tapasztalat volt a Momentum vezette Újpest és Terézváros bőkezű pozícióosztogatása, ahogy Pikó András lendülete is, amivel a bulinegyedet a földbe kívánta állítani (vagy amivel elegánsan elajándékozott egy zeneiskolát). Baranyi Krisztina majdnem megoldotta a parkolásgate-et, de panaszkodni nincs okunk, cserébe kaptunk egy tiszavirág-életű BLM-szobrot. Nagyobbat gurított az MSZP veteránja, László Imre, aki választási ígéretei ellenére épp újabb lakóparképítésbe fogott védett területen, és egy a helyiek tiltakozása ellenére értékesít egy iskolakertet is.

Az „önazonosság díjat” azonban V. Naszályi Márta, az első kerület párbeszédes polgármestere nyerheti el. A csak nevében párbeszédes, egyébként a valós dialógusoktól elzárkózó városvezető a vári bérleti díjak radikális megemelésén túl zöldpárti intézkedésként épp

az ország legnagyobb buszparkolóját kívánja megépíteni a Naphegy tövében, egy bölcsőde és óvoda tőszomszédjában. 

Emellett érzékeny és végtelenül empatikus kommunikációját is érdemes kiemelni: a nehéz anyagi helyzetben lévőknek azt tanácsolja, hogy adják el az autójukat, illetve az önellátásra képteleneknél napi egyszeri látogatást javasol.

A fentiek tükrében talán érthető, miért lehet csupán mérsékelt optimizmussal tekinteni a formálódó összefogásra. Azt pedig a kedves olvasó és az önjelölt vígjátékírók fantáziájára bízom, hogy e népfront milyen grandiózus kormányzásra volna képes országos dimenzióban.