Fellélegezhetnek a büfések – rájuk nem vonatkozik a kötelező adatközlés

• 2023. június 28., szerda •
A Magyar Közlöny hétfő este megjelent számában közölték az erre vonatkozó döntést.
Fellélegezhetnek a büfések – rájuk nem vonatkozik a kötelező adatközlés

A hétfő este megjelent Magyar Közlönyből kiderült, hogy a kormány rendeletben, a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve alacsonyabb rendű jogszabállyal módosítja az élő adatközlésre vonatkozó törvényt - írja a Madniner. Ennek értelmében 2023. július 1-jétől

csak a tavaly 100 millió forintnál nagyobb nettó árbevételt elért vállalkozások számára lépteti életbe a kötelezettséget.

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolta a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). 

Az MTÜ felügyelete alatt működő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) olyan digitális platform, amellyel jelenleg valós időben látható az ország összes szálláshelyének anonim, forgalmi statisztikai adata. A regisztrációs kötelezettség 2021. november 1-jétől már kiterjed a vendéglátó üzletekre és a turisztikai érdekeltségekre is, az adatszolgáltatási kötelezettségük pedig – jelen állás szerint csak a „nagyoké” – idén július 1-jétől indul.

Forrás: mandiner.hu
Nyitókép: Getty Images

közösség

további frisss

lap tetejére