Ezek voltak a lezuhant repülőgép magyar pilótájának utolsó szavai

• 2023. június 24., szombat •
A két gyakorlott pilóta gépe Svédország partjainál zuhant a tengerbe.
Ezek voltak a lezuhant repülőgép magyar pilótájának utolsó szavai

Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, június 18-án két magyar pilóta a tengerbe zuhant Stockholmtól 120 kilométerre délnyugatra. A Hír TV Radar stábja megszerezte a felvételeket, amelyeken hallani lehet a légiforgalmi irányító és a pilóták utolsó beszélgetését - olvasható a Mandiner.

A két, 40–50 év közötti magyar állampolgárt, Dánielt és Gábort hétfőn reggel találták meg búvárok és helikopterek segítségével. A svéd köztévé híradása szerint a gép Lengyelországban szállt fel, és a Stockholmtól északnyugatra található Dala-Järnába tartott. 

Útközben irányt váltottak, és a Stockholmtól 100 kilométerre délnyugatra lévő Skavsta nemzetközi repülőtéren próbáltak meg leszállni.

A Hír TV-hez eljutott felvételeken hallható, ahogy június 18-án  a következő beszélgetés zajlik le a légiforgalmi irányító és a pilóták között:

„Kaptunk egy repülésirányító kollégánk barátjától tájékoztatást, hogy az önök eredeti célállomásán az időjárás egyáltalán nem alkalmas a leszállásra, ő azt javasolja, hogy menjenek el máshová!”

„Oké, köszönöm uram!”

– ez volt az utolsó válasz Dánieltől és Gábortól, akik rutinos pilótáknak számítottak, rengeteg repülési óra volt mögöttük.

Később, 20:02-kor a légiirányító még küldött egy üzenetet a pilótáknak: 

„Elvesztettem önökkel a radarkapcsolatot. Valószínűleg azért, mert túl alacsonyan vannak…”

Erre azonban már nem érkezett válasz.

A két áldozat a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE) két vezetője és a Wizzair légitársaság pilótái voltak.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay 
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére