Éveken keresztül bántalmazta élettársát a vasi férfi, bezárta a lakásba és azzal is megfenyegette, hogy megöli

• 2023. június 21., szerda •
A Vas Vármegyei Főügyészség közleményben tájékoztatta lapunkat, hogy a Szombathelyi Járási Ügyészség súlyosabban minősülő kapcsolati erőszak bűntette és többrendbeli súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint éveken keresztül rendszeresen bántalmazta élettársát.
Éveken keresztül bántalmazta élettársát a vasi férfi, bezárta a lakásba és azzal is megfenyegette, hogy megöli

 A férfi többször meg is fenyegette a nőt, hogy ha a bántalmazásokat valakinek elmondja vagy feljelentést tesz, akkor megöli. Az elkövető emellett élettársával megalázó módon bánt, nem engedte, hogy a szabadidejét mással töltse, ezért bezárta a lakásba, de előfordult az is, hogy elvette az értékeit és a pénzét. A nő végül megszakította a kapcsolatot bántalmazójával. A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

A megvádolt férfi ezt követően is folytatta agresszív magatartását, egy alkalommal az utcán minden ok nélkül ököllel megütött egy járókelőt, barátnőjét a lakásában megverte, továbbá idős főbérlőjét is bántalmazta. Mindhárom sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

A járási ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a többszörös visszaeső vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: vaol.hu
Fotó: Pixabay

közösség

további frisss

lap tetejére