Izgalmas mérkőzésen vágtak vissza a Duna-partiaknak az első fordulóban elszenvedett vereségért. Pődör Rebeka pedig ismét brillírozott, 13 gólt vágott az ellenfél kapujába.
A találkozó első perceiben felváltva estek a gólok, majd néhány eladott labda és rontott lövés nyomán a 11. percre háromgólos előnyre tettek szert a hazaiak (8:5).
A folytatásban feljavult az SZKKA, bár az egy-két gólos előnyt állandósítani tudta a Komárom.
A 25. percben azután Horváth Anna góljával sikerült kiegyenlíteni az állást. Ismét felváltva estek a gólok, az öltözőbe egygólos hazai fórral vonulhattak be a csapatok (15:14).
A szünet után sem változott sokat a helyzet, továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Szorosan alakult a rangadó, a kiélezett, feszült pillanatok pedig mindkét oldalon rengeteg hibát eredményeztek.
A 35. és a 40. perc között gólcsend állt be, amit az idegek harcában Pődör Rebeka tört meg.
A remek formában játszó csapatkapitány góljával hosszú idő után ismét a Szombathelynél volt az előny (17:18).
Ettől még a hajrára bőven maradtak izgalmak, az utolsó tíz perc 21:21-es döntetlen állásról indult. Vérbeli rangadóhoz illően a végjáték több fordulatot is tartogatott.
Szerencsére a legfontosabb pillanatokban az SZKKA-s lányok voltak a higgadtabbak.
Ám a meccs végleg így is csak az utolsó percekben dőlt el. A végjátékban nyugodtabb szombathelyi gárda végül 28:26-os győzelemmel vágott vissza a Komáromnak az őszi hazai vereségért. S ezzel nagyon fontos két pontot szerzett, ami akár döntő is lehet majd a végelszámolásnál.
- A múlt heti meccs és a Komáromtól elszenvedett őszi vereség is ott motoszkált a lányok fejében, ami miatt az első félidőben sok ziccert hagytunk ki. A második félidőben leküzdöttük a démonjainkat, és hátrányból megfordítottuk a szoros rangadót, amivel sokat léptünk előre.
Ezzel a győzelemmel magunk mögött hagytuk a szezon első meccse óta cipelt terhet, feszültséget,
és ezzel új időszámítás kezdődhet – értékelt a derbi után Pődör Zoltán vezetőedző.
Komáromi VSE – Szombathelyi KKA 26:28 (15:14)
NB I/B 16. forduló, Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok,100 néző
Játékvezetők: Benya- Hantos, Kovács
Hétméteresek: 4/2 ill. 5/5
Kiállítások: 14 perc ill. 8 perc
SZKKA: Christe 1 – Kiskartali 2, Kulcsár 2, Szmolek 4, Pődör R. 13, Horváth A. 2, Varga N., Cs: Pődör B. 3, Tanaskovics, Balogh P. 1, Dombi, Szendrei, Győri, Biró, Fritz ( k), Balog J. (k) Vezetőedző: Pődör Zoltán
A Komáromi VSE legjobb gólszerzői: Ogonovszky 8, Temes 4, Póczik 4
Fotók: szombathelyikezilabda.hu