EP-felmérés: az Európai Néppárt lesz a legnagyobb EP-frakció

magyarnemzet.hu • 2024. június 10., hétfő •
Az új összetételű Európai Parlament (EP) képviselőhelyeire vonatkozó frissített mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 189, az ötéves mandátumát most befejező EP összetételéhez képest 13 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024–2029-es törvénykezési időszakban – tájékoztatott az uniós parlament hétfőn hajnalban.
EP-felmérés: az Európai Néppárt lesz a legnagyobb EP-frakció

Roberta Metsola, az Európai Parlament leköszönő elnöke az EP brüsszeli épületében, a rendelkezésre álló előzetes vagy végleges tagállami eredmények alapján ismertette a választás éjszakáján közzétett utolsó mandátumbecslést, miután a szavazás minden tagállamban lezárult - írta a magyarnemzet.hu.

Elmondta, hogy a következő uniós törvényhozó testületben a második legnagyobb képviselőcsoport minden bizonnyal a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) lesz 135 képviselői hellyel, ami néggyel elmarad az előző ciklusban birtokolt helyektől. Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű frakció 19 képviselői helyet vesztett, ezzel 83 képviselője lehet az új EP-ben. 

Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) hárommal több, 72 képviselői hellyel számolhatnak. Az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsoport kilenc további hellyel gyarapszik, és 58 képviselőt ültethet majd az EP-be. 

A Zöldek képviselőcsoportjának várhatóan 53 képviselője lesz, 18-cal kevesebb, mint a megelőző ciklusban. A Baloldalnak kettővel kevesebb, 35 képviselője lehet. Független, illetve az EP-be újonnan bekerült képviselők 33-mal többen, 95-en lesznek. Utóbbiak az új összetételű Európai Parlament megalakulása után csatlakozhatnak majd valamely pártcsoporthoz − közölte az EP leköszönő elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Néppárt politikusa az Európai Parlamentben újságíróknak nyilatkozva azt mondta: az EPP a stabilitás záloga, a választók ismét elismerték vezető szerepét az Európai Unióban. Kijelentette: mivel a szélsőbal és szélsőjobb a korábbinál nagyobb támogatást szerzett, az Európai Parlamentben Európa-párti többséget kell építeni. Úgy fogalmazott, hogy 

Európa-párti, Ukrajna-párti és jogállamiság-párti többségre kell törekedni az Európai Parlamentben az Európát gyengíteni, társadalmait destabilizálni kívánó külső és belső erőkkel szemben.

Von der Leyen, akit az EPP az Európai Bizottság következő elnökének is jelölt, kijelentette, bízik abban, hogy a mostani választások eredményének köszönhetően tovább vezetheti a brüsszeli bizottságot.

Nicolas Schmit, az európai szocialisták csúcsjelöltje hétfő hajnali nyilatkozatában gratulált az Európai Néppártnak választási győzelméhez, és hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport nyitott arra, hogy együttműködjön a demokratikus erőkkel az uniós parlamentben.

Nyitottak vagyunk minden demokratikus erő felé, akik osztják az uniós értékeket és egy erősebb Európát akarnak építeni

− jelentette ki.

Schmit elmondta, hogy az Európai Bizottságtól következő testületétől határozott klímapolitikát, az európai gazdaság megerősítését és a társadalmi igazságosság előmozdítását várja. Hangsúlyozta, hogy az EU-nak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, és ezekre választ csak a demokratikus pártok adhatnak.

Az új parlamenti ciklus első plenáris ülését július 16–19. között tartják Strasbourgban. Az ülés előtt az újonnan megválasztott képviselők közös politikai elképzelések alapján képviselőcsoportokat alakítanak. Egy képviselőcsoportban legalább 23 európai parlamenti képviselőnek kell lennie hét uniós országból. Minden képviselő csak egy képviselőcsoporthoz tartozhat, illetve független maradhat.

Az első plenáris ülésen az Európai Parlament megválasztja új elnökét, alelnökeit és más tisztviselőket, valamint dönt az egyes parlamenti bizottságokban részt vevő EP-képviselők számáról. A képviselők szavaznak az Európai Bizottság később kijelölendő új elnökének megválasztásáról, majd meghallgatáson értékelik a biztosjelölteket. Az új uniós bizottságnak szüksége van az EP jóváhagyására a hivatalba lépéshez.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére