Elszánt harcosok, stílszerű fellépők - Finisben a szombathelyi ketrecharc gála szervezése

• 2024. szeptember 10., kedd •
A 40. születésnapjukat aznap ünneplőket belépőjeggyel és ajándékcsomaggal is vendégül látják a szervezők szeptember 21-én a Schaeffler Arena Savariában.
Elszánt harcosok, stílszerű fellépők - Finisben a szombathelyi ketrecharc gála szervezése

Bemutatták a címmérkőzések öveit, és eljött az egyik sztárfellépő, Essemm is a szervezők keddi sajtótájékoztatójára, amelyet a szombathelyi Volvo-szalonban tartottak. Nem véletlenül, az autókereskedés más sportágak mellett évek óta támogatója a küzdősport gáláknak is, emelte ki Hazafi László ügyvezető.

Finisbe értek az előkészületek - közölte a házigazda Farkas Csaba, az Őrvidék Kulturális és Sport Egyesület elnöke. Szervezőtársa, Őze-Guth Szilvia ismertette a praktikus tudnivalókat: a szeptember 21-i gála helyszíne a Schaeffler Arena Savaria, a kapunyitás délután 3-kor lesz, az ünnepélyes kezdés pedig 5 órakor. A hangulatról Essemm gondoskodik, a rapper nem egyedül áll színpadra, együtt lép fel az AK26-tal. Kiderült, hogy a versenyzőkéhez hasonló ruházatot a gála ideje alatt meg is lehet majd vásárolni a helyszínen. A közönség soraiban ott szurkolnak majd a város olimpikonjai, velük is lehet találkozni.

Eljött a sajtótájékoztatóra a Vendetta Fight Nights tulajdonos-ügyvezetője, Bülent Saglam is, aki elhozta a címmérkőzések öveit. Felvonultak a főszereplők: Boldog Martin és Vas Gábor - akik ezekért az övekért bunyóznak majd osztrák és marokkói ellenfeleikkel -, őket a Vendetta magyarországi társtulajdonosa, Őze Balázs - egyben a rendezvény szakmai vezetője - mutatta be. Boráros Gábor szakkommentátort szintén megismerhették a jelenlévők, végül a résztvevők összeálltak egy közös fotóra.

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére